Polt ügyészsége annak ellenére nem rakatta előzetesbe Simonka Györgyöt, hogy az befolyásolni próbálta az eljárást

Hadházy Ákos független képviselő nem mást, mint a vádat képviselő ügyészséget jelenti fel hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt a Simonka-ügy kapcsán - derül ki a politikus friss posztjából.

Hadházy azt mondja, hogy a Simonka-ügy kezébe került vádiratának bevezetőjében maga az ügyészség írja le, hogy

“bizonyítékai voltak, hogy Simonka megpróbált nyomozókat lefizetni, tanúk és gyanúsítottak vallomását befolyásolni, megváltoztatni, bizonyítékokat eltüntetni.”

Hadházy bejegyzéséhez mellékelte is a vádirat vonatkozó részeit:

Márpedig ezek mind Simonka azonnali letartóztatását indokolták volna Hadházy és jogi tanácsadói szerint.

Ehhez képest amikor Szabó Szabolcs független képviselő idén februárban azt kérdezte a Házban a legfőbb ügyésztől, hogy Simonka miért nem került előzetesbe, Polt Péter azt válaszolta neki, hogy mert 

“Nem álltak fenn a büntetőeljárásról szóló törvény által meghatározott feltételek”.

Sinoka és 32 társa ellen végül idén augusztusban nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszéken.

Hadházy friss Facebook-psoztjában megjegyzni, hogy

"azzal sem törődtek, hogy fideszes kamucéghálózat egyik oszlopos tagja még 2019 augusztusában (!) is elnyert 700 milliót két megegyező kamuprojektre – a bűnismétlés megakadályozása amúgy szintén indokolta volna az előzetest."

A vádirat lényege szerint Simonka és társai tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az EU-tól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult.

Az ügyészség gyanúja szerint a túlárazott beruházásokat végző vállalkozóknak a kifizetett ár 45 százalékát kellett visszaadni Simonkának készpénzben. A Simonka által okozott vagyoni kár több mint 1,4 milliárd forint.

Utóbb kiderült, hogy Simonkára 8,5 fél év fogházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kértek, illetve azt is, hogy a feleségét és az unokahúgát is bűnszervezeti tagsággal vádolják, de még az édesanyja is a nyomozás látókörébe került.