A magyarul 2016-ban, az Egyesült Államokban idén megjelent Báró Wenckheim hazatér szerzője, Krasznahorkai László vehette át szerda este a legjobb angolra fordított könyvért járó elismerést a National Book Award gáláján. A fordító Ottilie Mulzet.

Az egyik legrangosabb amerikai irodalmi díjjal 10 ezer dollár és - az eddigi tapasztalatok szerint - kiemelt érdeklődés jár. Az öt kategóriában - próza, tényirodalom, költészet, ifjúsági és fordított irodalom - egyaránt öt jelölt jut a döntőbe, és már ide bekerülni is komoly fegyverténynek számít.

Krasznahorkai a díjakról kissé talányosan azt mondta a Literának két éve: „A díjak jólesnek, vagy védenek, vagy adnak egy újabb esélyt a próbálkozásra, hogy olyan produkciókkal álljunk elő, amelyek méltók az olvasók figyelmére. Szeretik az aszteroidákat? Na, egy díj, az pont olyan. Mi vagyunk a Föld, és mintha egy aszteroida kurva messze elmenne tőlünk, és csak mi látnánk. Jólesik nézni, hú, az anyját, de gyönyörű, mondjuk, na, de hát mégcsak nem is érinti a Földet. Értik?”

Az Aegon irodalomtanároknak szóló óravázlat-sorozatában írta a könyvről Arató László: „A Báró Wencheim hazatér az egyik legjelentősebb, világszerte elismert magyar író kiemelkedő, új és az előzőeknél könnyebben olvasható regénye. Ha a kortárs irodalomból valóban a legfontosabb szerzőket és műveket akarjuk tanítani, ez a könyv szinte magától értetődő választás. Tanítását indokolja és lehetővé teszi, hogy a szó hagyományos értelmében nagyregény, rengeteg emlékezetes karakterrel és izgalmas cselekménnyel. Krimi, szatíra, botránykrónika, társadalomkritika, látomás a mai Magyarországról, különcökkel, korlátolt nyárspolgárokkal, Argentínából hazatérő, akarata ellenére szélhámos szerepű báróval, gyilkossá váló, a társadalomból kivonuló tudóssal, negatív utópiává, egyetemes példázattá váló magyar kisvárossal, bőrdzsekis motoros bandával, fergeteges komikus jelenetekkel. Követhető, fordulatos cselekménnyel és eredeti, különleges elbeszéléstechnikával, szólam- és nézőpontváltásokkal. Huszonegyedik századi elbeszélésmód és hagyományos, lineáris cselekményvezetés ötvöződik benne. Egyszerre hagyományos és hipermodern regény. Világa ismeretlen és ismerős, valószerű és fantasztikus, mulatságos és hátborzongató, realisztikus és mitikus.”

Az író a megjelenés után a HVG-nek így kezdett beszélni a regényről, amely visszavezet a Sátántangó világába: „A Báró Wenckheim hazatér a regényeim zárlata. Összefoglalása mindannak, amiket az előzőekben összeirkáltam. És nem én térek ezzel a regénnyel haza, hanem annak a főhőse. A pályám elejétől fogva mindössze egyetlen regényt szerettem volna megírni, de azt jól. És mert soha nem sikerült igazán, folyton újra megpróbáltam. A Báró Wenckheim hazatér már nem akarja ezt: egy kudarc bevallásának terhe alatt készült, azaz sok egyéb mellett a beismerése annak, hogy nekem ennyire futotta: a próbálkozásra. Az, hogy ennek a regénynek az alapja egy hazatérés, az egy igen ősi forma az irodalomban, rengeteg a nagy előd. Nagyon tisztelem a nemes klisét, a világirodalom csúcsain csupán néhány nagy klisé van, és ezektől nem is kell, nem is érdemes megszabadulni. A kérdés mindig csak az, mit tudunk kezdeni ezzel a magasrendű klisével. Az én történetem szerény: valaki egész életében egyetlen szerelem igája alatt él. És meghalni visszatér oda, ahonnan ez a szerelem származik. S hogy közben az emberi világ működik, hogy megmutatja magát? S hogy ugyanolyannak mutatja, mint volt száz és ezer évvel ezelőtt? És hogy mindez épp a mai kor Magyarországán esik meg? Ezt a véletlen számlájára írom. Mert mindent a véletlen számlájára írok. A rohadt véletlenére.”