Az Európai Bizottsághoz fordul a DK, mert szerintük a kormány elsunnyogta a klímavédelmi konzultációt

klímaváltozás
2019 november 25., 13:09
comments 74

Ezt a Demokratikus Koalíció szóvivője, Barkóczi Balázs közölte hétfőn. A szóvivő bírálta azt is, hogy a kormány csak egy hetet adott arra, hogy a magyar emberek elmondhassák a véleményüket a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiáról.

Pénteken írtunk arról, hogy a kormány honlapján már ötödik napja fut egy klímavédelemről szóló „társadalmi konzultáció”, de a kormány és az egyes minisztériumok sem kommunikáltak róla. Azóta már a szervező Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményben tudatta, hogy a klímavédelem kapcsán a kormány nem indított nemzeti konzultációt, a Brüsszel által előírt tájékoztatási formának tett eleget, hétfőn pedig Hollik István kormányszóvivő mondta el, hogy a kormány honlapján futó konzultációnak

„nem az a célja, hogy az emberek átfogó véleményét megtudja a kormány, hanem egy Brüsszel által előírt kötelezettség, amelynek a kormány eleget tesz”.

Mint a hétfői sajtótájékoztatón kiderült, Rónai Sándor, a DK európai parlamenti képviselője, az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának tagja az Európa Bizottsághoz fordul, hogy az uniós jogok érvényesítését nyomon követő szerv folytassa le a konkrét intézkedésekről szóló valódi konzultációt a magyarokkal.

Barkóczi Balázs azt mondta, a kormány arra hivatkozik, hogy nem nemzeti, csupán társadalmi konzultációról van szó, ezért nem is kell széles körben meghirdetni, csakhogy ez nem igaz. A már tavaly decemberben elfogadott uniós rendelet széleskörű és konkrét intézkedésekről szóló konzultációt ír elő, amit a többi uniós tagország a nyár folyamán már elkezdett. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.