Üdvözöljük, ez itt a Hülye Költések Minisztériuma
Kissé pironkodva tettük közzé a 444 szerkesztőségének impulzusvásárlásairól szóló cikket, elvégre ki ne szégyellné, hogy milyen hülyeségekre szórja el a nehezen megkeresett pénzét? De utólag meg is könnyebbültünk, amikor kiderült, hogy az olvasóink sem jobbak a Deákné vásznánál. Persze, sejtettük, hogy a meggondolatlan költések nem korlátozódnak a szerkesztőség falain belülre (hiszen az impulzusvásárlás világjelenség), mégis jó érzés volt szembesülni vele, hogy nem csak mi vagyunk gyarló emberi lények. És még a gyengeségeink között is sok hasonlóság van. Ha a 444 rendezne egy író-olvasó találkozót, alighanem jót beszélgethetnénk arról, hogy ki milyen fölösleges konyhai eszközt vagy éppen ennivalót vásárolt. Egy olvasónk is a fölösleges beszerzések listájára írta a
kenyérsütőgépet.
Nem véletlenül vesszük egy kalap alá a konyhai eszközt és az ennivalót. Az élelmiszerboltok kínálatában gyakran mindkettő megtalálható – épp úgy, ahogy az elektronikai áruházak is gyakran kínálnak szemes kávékat a kávéfőzők mellett. Más kérdés, hogy egy kávéfőzőnek a kávé olyan nélkülözhetetlen kiegészítője, mint a nyomtatónak a tintapatron, de egy kiló liszthez nem biztos, hogy érdemes kenyérsütőgépet vásárolni.
Ezt a késztetést könnyebben legyűrhetjük, ha bevásárlás előtt listát készítünk a beszerzendő termékekről. A listázás csökkentheti az impulzusvásárlási és túlfogyasztási hajlandóságot, így féken tarthat bennünket, ha a lelkiállapotunkat bevásárlás-terápiával akarnánk karbantartani. A listázás önuralomra kényszerít, és hosszú távon kifizetődő; jobb érzés úgy hazamenni, hogy csak azt vettük meg, amit valóban terveztünk, és betartottuk a maguknak tett ígéretet. Persze, a beszerzést nem mindig gyakorlatias késztetések ösztönzik, ahogy egy olvasónk példája is igazolja:
Salátacentrifuga. A mai napig sem tudom, miért. Olyan mókásnak tűnt, hogy lehet tekergetni.
Az irracionális vásárlásoktól viszont könnyű eljutni az irracionális felhasználásig:
A salátacentrifuga jó, ha van: ha véletlenül kimosol egy fej salátát a nadrágokkal együtt, akkor legalább tudod őket külön centrifugázni.
A vásárlási kényszert csillapíthatja, ha elképzeljük, hogy a megvásárolt konyhai eszközt hova fogjuk tenni otthon. Már ezzel is felmérhetjük, hogy valóban szükségünk van-e egy tök fölösleges akármire, ami végül a szekrényben köthet ki, újabb fölösleges porfogóként. Ha fejben sem találunk neki helyet a mindennap használt konyhai berendezéseink között, valószínűleg nincs rá szükségünk. Az ilyen esetek egyébként nem ritkák, ahogy azt egy olvasói komment is bizonyítja:
Joghurtkészítő gép. Hónapokkal ezelőtt megvettük, de még ki se bontottuk. Olyan is van, hogy az irracionális felhasználás sem menthet meg egy fölösleges terméket a porfogóvá válástól:
Mi is kaptunk ilyet ajándékba, de nem használtuk évekig, aztán eszembe jutott, hogy kipróbálom tojáskeltető gépként, de akkor már eltűnt valamelyik padláson.
Mielőtt konyhai eszközt vennénk, lehetőleg próbáljuk elképzelni, hogy hogyan és mire fogjuk használni. Elsőre talán remek ötletnek tűnik egy fánksütőgép beszerzése – elvégre ki ne szeretne finom, friss fánkot enni? –, de nem egyszerűbb készen venni a fánkot, mint minden alkalommal elkészíteni a tésztát, várni, hogy megkeljen, kisütni, kiszellőztetni a szagot? Na ugye.
Más a helyzet, ha ételallergiánk van, vagy úgy gondoljuk, hogy a főzéssel sokat spórolhatunk és egészségesebben étkezhetünk, mintha készen vennénk a kaját. Csakhogy ez már nem is az impulzusvásárlás, hanem a tudatos döntéshozatal felségterülete. Persze, itt is könnyen vakvágányra futhatunk:
A boltban lévő teljes készlet: 5 tálcányi vegán joghurt. Feleségem egyszer hazahozott 5 kiló banánt. Másnapra megrohadt az egész.
... és ez a vakvágány az impulzusvásárlás felségterületéről a túlfogyasztás birodalmába vezet. Nem is kell nagyon messzire mennie, ezek szomszédos területek. Előbbi esetben egy hirtelen ötlettől vezérelt, kisebb vagy nagyobb értékű vásárlásról beszélünk, míg a túlfogyasztás – ahogy a neve is mutatja – alapvetően arról szól, hogy
• olyasmit vásárolunk, amire nincs is szükségünk;
• sokkal többet vásárolunk valamiből, mint terveztük;
• a szükségesnél drágábbat veszünk valamiből;
• alig vagy egyáltalán nem használjuk azt, amit korábban megvettünk;
• és ez a költekezés a megtakarításaink rovására megy.
A túlfogyasztás és az impulzusvásárlás a magyar lakosság 42 százalékát érinti. Mindenki érintett: alacsony és magas jövedelműek, nők és férfiak – nincs jelentős különbség. Az akciós ajánlatoknak és kedvezményes vételeknek igen nehéz ellenállni; ilyenkor lép életbe a veszteségkerülés (loss aversion) dinamikája. A jelenség mögött meghúzódó pszichológiai folyamatot Kahneman és Tversky írták le 1991-ben; a lényege röviden annyi, hogy sokkal jobban vágyunk a veszteség elkerülésére, mint a nyereségre.
A veszteség negatív érzés, amit automatikusan kerülni próbálunk, de ez félrevezető lehet: a gazdaságban a veszteség nem hiba, hanem a kereskedelem folyamatának szerves része. A negatív érzést viszont ösztönösen kerülni próbáljuk – és hopp, már bele is csúsztunk egy újabb ronda impulzusvásárlásba, amikor nem a józan eszünk, hanem a zsigereink döntöttek helyettünk. Mivel a piaci folyamatokat nem lehet előre kiszámítani, természetes, hogy időnként veszteségesek leszünk, de ez nem baj – addig nem, amíg a profitunkból kompenzálni tudjuk a veszteséget. A kereskedők azonban pontosan tudják, hogy mennyire érzékenyek vagyunk a veszteségérzetre: épp ezért bombáznak bennünket akciós ajánlatokkal. Ennek hatására elfog minket a szorongás, hogy később még rosszabbul érezhetjük magunkat, ha nem veszünk meg valamit.
A helyzetet súlyosbíthatja, ha ugyancsak az érzéseinkre, és nem az eszünkre ható cukiságokkal próbálják meg kicsalni a pénzt a tárcánkból. Ugyan mi mással lehetne megmagyarázni, hogy egy olvasónk szerint jó befektetés volt a
cicás nyomda. De tudom, hogy egyszer szükségem lesz rá.
Figyeljük meg, ahogy ebben a kommentben egyszerre ölt testet az impulzusvásárlók leggyakoribb önmegerősítése és öncsalása: az „akkor jó ötletnek tűnt”, illetve a „még jó lesz valamire”. Ilyenkor együtt dolgozik a veszteségkerülés érzelmi töltése és a kognitív disszonancia feloldására irányuló törekvésünk: félünk a veszteségtől, ezért megveszünk egy valójában fölösleges dolgot, aztán utólag igazoljuk magunknak, hogy jól döntöttünk. Ezzel viszont a meggondolatlan költésekhez vezető magatartást erősítjük meg, és nem tudunk szembenézni a rossz döntéseinkkel – ami egyébként elengedhetetlen lenne a tudatos pénzügyi viselkedéshez. A helyzetet tovább ronthatja, ha a környezetünk is megerősít minket abban, hogy jól döntöttünk, mint például a kommentre érkező válasz:
Egy cicás nyomda sohasem felesleges. 😊
A felelős pénzügyi magatartás elsajátításában sokat segíthet, ha gondosan felmérjük, hogy valójában mire is van igényünk. Ezt érdemes az alapoknál kezdeni, ahogy azt egy olvasónk példája is bizonyítja:
Rögtön születésem után hirtelen felindulásból vettem levegőt. Többet is.
... oké, a légzés tényleg a legalapvetőbb szükséglet, de ehhez nincs szükség felelős gondolkodásra. Óriási szerencse, mert ha abbahagynánk a légzést, elvesztenénk az öntudatunkat, aztán nemcsak felelős pénzügyi, hanem semmilyen magatartást nem tudnánk tanúsítani. Még szerencse, hogy a légzés feltétlen reflex, ráadásul ingyen van. Ez a minimum, amit megtehetünk az egészségünkért. Persze, van, aki többet is vállalna, mint például ez az olvasónk:
Éves lemondhatatlan kondibérlet-szerződés januárban. Szeptember óta nem voltam, előtte is maximum nyolcszor.
A kondibérlet-vásárlás alapvetően nem rossz befektetés, hiszen az erre fordított pénz az egészségünkre megy – feltéve, hogy csakugyan el is járunk edzeni. A bliccelés viszont nem a legnagyobb pénzkidobás, amit testmozgás témakörében elkövethetünk. Sokkal rosszabb, ha bérlet helyett otthon kezdünk el kiépíteni egy konditermet szobabiciklivel, bordásfallal és súlyemelő-készlettel, hogy aztán annyit se használjuk egyiket se, mint egy salátacentrifugával egybeépített cicás nyomdát.
De ha nem is járunk el edzeni, legalább gyalogoljunk: a sok séta javítja az erőnlétet, pihentetőbbé teszi az éjszakai alvást, és csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Azonkívül értelmessé teszi a látszólag értelmetlen befektetéseket is:
Autótakaró, kocsihuzat vagy nem tudom, minek nevezzem. Sok fölösleges dolgot vettem már,de ez totál hülyeség, pedig akkor jó ötletnek tűnt.
Az autótakarónak tényleg csak akkor van értelme, ha nem használjuk a kocsit, mert így sétálhatunk is helyette, és az – mint azt az imént tisztáztuk – egészséges. Illetve, ahogy azt korunk nagy gondolkodója, Joey Tribbiani is bebizonyította: ha úgy teszünk, mintha az autótakaró alatt egy sportkocsi lenne, akár használhatjuk csajozásra is.
link
Forrás
Mennyivel többe kerülne, ha valóban pénzt kéne kiadnunk egy kétüléses sportkocsira, nemde? A hobbiautózás drága mulatság – és így van ez szinte minden más hobbival is. Ha valaki komolyan veszi, képregényekre és bélyegekre is elköltheti egy családi ház árát. A hobbi gyakorlatilag luxus – amennyiben nem a létfenntartáshoz, hanem az életünk szebbé tételét szolgálja. Egy jó hobbi azonban csökkenti a stresszt (sőt, átalakíthatja azt egészséges izgalommá), hozzájárulhat a mentális egészségünkhöz, segíthet abban, hogy új emberekkel ismerkedjünk meg, és javíthatja a kreativitásunkat. Csak arra figyeljünk, hogy az egész ne csapjon át meggondolatlan költekezésbe:
Több százezret költöttem már kis műanyag játékkatonákra, amik kibontatlanul hevernek a szekrényben. (Warhammer 40.000)
Egy hobbira valóban fölösleges költeni, ha a hobbit nem gyakoroljuk; legalább olyan fölösleges pénzkidobás, mint a ki nem használt konditerembérlet. (Igaz, elképzelhető, hogy ez a kiadás hosszabb távon értékes befektetéssé válik, mert a több évtizede ki nem bontott játékokért a gyűjtők általában elképesztő összegeket fizetnek az aukciós portálokon.) Búcsúzóul álljon itt még egy komment, ami a tudatos vásárlás egyik legszebb példája lehetne, igaz, az még nem világos, hogy mintapélda-e, vagy elrettentő:
Szerencsére nagyon tudatos vagyok, így ha valamit megveszek akkor gondolok arra is, hogy a jövőben mennyibe fog kerülni a karbantartása fenntartása stb. Amit eddig megbántam az a Smart TV -m volt 3 éve. A Smart funkciókat nem használom. Elég lett volna anélkül is venni.
Találós kérdés: mennyire okos az a vásárló, aki azt tartja hülyeségnek, hogy okostévét vett, és mennyire okos az a tévé, ami nem tudja visszatartani a megvásárlóját attól, hogy hülyén vásároljon (ami érthető is, ha a vásárló nem használja az okos funkciókat)? (A 444 szerkesztőségének meggondolatlan költéseiről ebben a cikkben írtunk.)