Egy cseh lap szerint az Európai Bizottság összeférhetetlennek találta a cseh kormányfőt

Andrej BabisFotó: JOHN THYS/AFP

A cseh kormány ugyan már pénteken megkapta, de mindezidáig nem hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság jelentését Andrej Babis miniszterelnök összeférhetetlenségéről. A jelentésnek még csak a főbb megállapításait sem ismertették eddig. A Respekt című hetilap most azonban azt közölte a weboldalán, hogy két, független forrásból megerősített értesülésük szerint az EB arra jutott, hogy Andrej Babis megsértette a cseh és az európai jogrendet is, amikor miniszterelnökként is az európai agrártámogatások egyik legnagyobb cseh kedvezményezettje maradt. Az ügyben a cseh ügyészség is vizsgálódott, de nem talált semmit.

Amennyiben a lap értesülései igaznak bizonyulnak, Csehországnak a számítások szerint 5,86 milliárd forintnyi EU-támogatást kell visszafizetnie.

Babis mindeközben továbbra is kitart amellett, hogy nem volt összeférhetetlenség, és a brüsszeli vizsgálat egy Csehország elleni politikai támadás. Egy vasárnapi tévés vitaműsorban azt állította, hogy ő a törvényeknek megfelelően egy vagyonkezelő alapba helyezte vagyonát, aminek a tevékenységére nincs befolyása. Hogy ez mire érv, ha végső soron mégiscsak az ő vagyona gyarapodik a miniszterelnöksége alatt a vagyonát kezelő alapnak megítélt támogatásokkal, azt már nem fejtette ki. (Via MTI)