Viccből összekötözték a kocsmában, éjjel a földön fagyott meg a négygyerekes férfi

bűnügy
2019 december 02., 08:24
comments 383

Göbölös Zsolt közmunkás péntek este az asztalra borulva elaludt a helyi kocsma teraszán a Fejér megyei Nagylókon. Három férfi viccből kitalálta, hogy egy felfordított széket kötöznek a hátára, a kezét és lábát pedig szigetelőszalaggal csomózták össze.

A pultos közben levideózta az egész jelenetet, a fél falu szegény Zsolton röhögött – mondta egy helyi a Blikknek. Aztán valaki szólt, hogy engedjék el a férfit, mire a vendégek azt mondták, majd elengedik. 

Ezt viszont elfelejtették megtenni, és záróra után otthagyták az összekötözött férfit. Göbölös Zsolt a földre esett, és nem tudott felállni a hideg kőről. Hajnalban a helyi busz sofőrje találta meg, és riasztotta a mentőket, de a férfi annyira kihűlt, hogy nem tudták megmenteni az életét.

A Blikk cikke szerint a 43 éves férfinak négy gyereke volt, és a falu legjámborabb emberének tartották. A rendőrség három embert, egy 30, egy 32, és egy 37 éves nagylóki férfit hallgatott ki gyanúsítottként gondatlan emberölés vétsége miatt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.