Szájer: Annak az országnak, ahol először volt Aranybulla 1222-ben, annak nem kell elfogadnia semmiféle leckét bárki mástól

érdekes adat
2019 december 04., 05:55

Kedd este Szájer József volt a vendége a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol a Fidesz 31. évvel ezelőtti megalakulása volt a fő téma. Az Index beszámolója szerint a fideszes EP-képviselő egy hallgatói kérdésre többek között arról beszélt, hogy akár a hazai, akár uniós kritikák a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatban telejsséggel félrevezetőek: 

 "az európai intézmények, amelyek nap mint nap bennünket kioktatnak jogállamiság kérdéseiben, azok a jogállamnak a legalapvetőbb elvét, tehát hogy a jog az úr, nem pedig az egyes embereknek az önkénye, azt saját magára elfelejtik alkalmazni". 

Mondta, majd arról beszélt, hogy a Fideszben sohasem történt meg az, hogy a szavazatszámlálás szabályait csak azért változtatják meg, hogy ne jöjjön ki az a végeredmény, mint ahogy tették a Sargentini-jelentésnél. Majd az Index beszámolója szerint így folytatta: 

Nem azt mondom, hogy ez egy tökéletes világ, ami itt van Magyarországon, nincsen ilyen sehol, de azért én megnézem Dániát, Spanyolországot, ahol politikai foglyok vannak, mindenféle országokat, akik egyébként bennünket, a mi jogállamiságunkat bírálják, azoknak erre semmiféle érkezésük nincsen, mert ennek nincsen valóság alapja

Szerinte pedig ha itthon vannak bajaink, azt rendezzük le egymással, ahogy a rendszerváltoztatás idején is történt. Szájer nem sokkal ezután arról beszélt, hogy amikor ők felhozzák, hogy amit a Fidesz csinál, az tulajdonképpen ugyanaz, mint amit Hollandiában vagy Németországban csinálnak, akkor az EU-ban szerinte erre azt válaszolják, hogy egy olyan demokráciában, ami hosszú évtizedes hagyományokkal rendelkezik, ha ugyanazt csinálják mint egy olyan demokráciában, ahol ez a fajta hosszú hagyománya nincs meg a demokráciának, az nem ugyanazt jelenti.

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Hogy Szájer József miből jutott erre a következtetésre, az nem derült ki a beszámolóból. De arra még kitért, hogy nemcsak sokévnyi demokrácia van mögöttük, de ott vannak az előtte lévő évszázadok is, „amiben Magyarország alkotmányos értelemben is vezető politikai erő volt, a mindenkori alkotmányos fejlődés élvonalában volt".

Az az ország, ahol először volt Aranybulla 1222-ben, annak nem kell elfogadnia semmiféle leckét bárki mástól, főleg nem pár évtizede alakult országoknak a botcsinálta és ideológiailag vezérelt, tudatlan vezetőitől. 

– tette még hozzá Szájer. A beszámoló szerint Szájer több kérdést kapott még a hallgatóktól, az egyik pedig arra vonatkozott, hogy mi adott erőt a fideszeseknek a nyolcvanas évek végén, amikor még kollégiumi fiatalok voltak csak. Szájer válaszában átkanyarodott a mai példákra, és elmondta: 

„Most is rengeteg támadás ér minket, és azt szokták kérdezni, hogy hogy bírja Szájer úr, ezeket a gyalázatos, méltánytalan, övön aluli támadásokat.”

Szerinte erre amúgy az a válasz, hogy az ember nem ijed meg ezektől, akkor sem, ha óriási túlerő van a másik oldalon, márpedig óriási volt akkor is és óriási  most is, tette hozzá. Majd így folytattatta: 

„Most is úgy látom, hogy a szabadság felszámolásának, ami a világban folyik, jelen pillanatban mi vagyunk az egyik akadálya, azért olyan vehemens, hathatós és erős a támadás, ami velünk szemben folyik, és ezért ilyen kegyetlen is.”