A Fradinál azt mondják, hogy magyar játékosokkal nem tudnának nemzetközi eredményeket produkálni

foci
2019 december 07., 07:35

Érdekes sajtótájékoztatót tartott a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor és a focit működtető cég vezérigazgatója, Orosz Pál csütörtökön. Valami olyasmi volt a célja, hogy kiülnek a sajtó elé, lehet kérdezni bármit, emellett megköszönik az újságírók éves munkáját. De mivel a Fradi vezetői kifejezetten sértődékenyek, a sajtótájékoztató zártcsoportos foglalkozás volt, mert oda nem hívták meg azokat, akik Kubatovék szerint nem megfelelő hangnem írnak a magyar fociról és a Fradiról. Mi is feketelistán vagyunk. 

Kérdezni így nem kérdezhettünk, de akár megnézhettük a ritka eseményt Facebookon (a hang sajnos csapnivaló). 

link Forrás

A kritikus sajtó kizárása mellett igazán lebilincselő húzás volt, hogy többször is büszkén arról beszéltek a Fradi vezetői, milyen fantasztikusan transzparens a klub, de azt az egyszerű tényt sem voltak hajlandóak közölni, hogy mekkora a klub költségvetése. Vannak benne bőven közpénz, ami valóban indokolná a transzparenciát. (A focit működtető cégnek kötelező az éves mérlegét beadni cégbíróságra, eszerint tavaly brutálisan veszteséges volt a klubon. Ezen a vaskos mínuszon most javíthat, hogy hosszú évek ígérgetései után végre valóban bejutott legalább az Európa-liga főtáblájára a Fradi.)

Azelőtt az őszinteség előtt tényleg le a kalappal, hogy a Kubatovék szerint azért nincs sok magyar játékos a Fradiban, mert velük nem érnék el a nemzetközi szint alsó fokát, az Európa-liga csoportkörét sem. Saját nevelésű játékos a Fradiban konkrétan eddig egy sem játszott az Európa-liga csoportkörében. Magyar azért akad (Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő, Varga Roland, Sigér Dávid, Botka Endre), de ennyien végig sosincsenek a pályán, mindig többségben vannak a légiósok. Ami persze nem ördögtől való a nemzetközi futballban, csak Magyarországon jó pár éve szinte korlátlan mennyiségű közpénz áll az utánpótlásnevelés rendelkezésére, és ez a pénzpumpa nem tűnik úgy, hogy lassítana. 

Kubavot érzelmesen kezdte, azt mondta, hogy mivel ő magyar, szeretné, ha magyar fiatalok játszanának a csapatban. Szerinte a legnagyobb lemaradásuk az utánpótlásnevelésben volt, de ez az első év, amikor az utánpótláscsapatok a Fradihoz méltón szepelnek, és minden korosztályban dobogóközelben vannak. Talán itt érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy Kubatov majdnem 9 éve a Fradi elnöke.

Valami alakulgat, de a Fradiba egy fiatalnak bekerülni borzasztóan nehéz, pokoli nagy nyomás van rajta”. 

Ami nyilván speciális magyar, vagy ferencvárosi jelenség, más országok topcsapataiba könnyebb bekerülni. Kubatov fejtegetésbe is kezdett arról, hogy ha már az utánpótlásról van szó, társadalmi problémákról is lehetne beszélni, és az újságírók figyelmébe ajánlotta Nikita D. Coulombe - Philip Zimbardo „Nincs kapcsolat - Hová lettek a férfiak” című könyvét, mert ha azt valaki elolvassa, rájön, mi van Magyarországon, ami az Egyesült Államokban már végigfutott. (A kiadó ajánlója a könyvről: „A környezet és a technológia változásai, az apa nélküli családok ijesztően magas száma, az iskolarendszer hiányosságai: mindezek együtt felelnek azért, hogy rekordszámú fiatal férfi képtelen boldogulni a tanulmányaival, nem tud szót érteni a lányokkal, és szexuálisan is kudarcot vall a nőkkel”.) 

De a Fradi elnöke szerint azért dolgoznak az utánpótláson, „16 éves csávó, a Csontos nevű játszott nálunk balbekket, jó alany meg jó krapek”. Megemlítette, hogy két fiatal játékosuknak hiába ajánlottak profi szerződés, inkább a Hamburgot és a Benficát választották, elhagyták a magyar focit. Ennek oka, hogy Kubatov meglátása szerint a magyar labdarúgásnak nemcsak képzési és társadalmi problémái vannak, hanem van egy sajátos - valószínűleg sajátosan negatív - futballközeg, amiben „ezek a kiscsávók olyan kapnak, ha ferdét rúgnak a labdába, hogy az valami őrület”. 

„Az elsődleges célunk, hogy magyar csapatunk legyen, minden teheteséges, valamire való magyar játékost megkörnyékezünk Magyarországon, próbáljuk elhozni, nézzük az utánpótláscsapatokat, hátha ott van, próbálunk nevelni is magyar játékosokat, de borzasztó nehéz” - mondta Kubatov.

A mellett ülő Orosz Pál azzal egészítette ki Kubatov szavait, hogy a Fradinak, mint a külföldön legismertebb magyar csapatnak mindenképpen feladata, sőt küldetése, hogy jó hírét vigye a magyar focinak nemzetközi szinten, ezzel javítva az országimázst is. 

„Van egy presszió, nem biztos, hogy feladatunk az, hogy magyar játékosokkal legyen tele a klub. Természetesen nagyon szeretnénk, de nekünk teljesítményt kell felmutatni”

- mondta Orosz, ami olyan kritikának is beillik a magyar utánpótlásnevelésről, hogy akár sajtótájékozatóra sem hívnák meg, ha újságíró lenne. A vezérigazgató szerint „olyan csapatokkal kell játszanunk, mint a CSZKA Moszkva és az Espanol. És ha sajnos nincs olyan magyar játékos, akit be tudnánk tenni, akkor külföldiekhez kell nyúlni”. Ami fából vaskarika, ha magyar játékosokkal nem lehet a magyar foci jó hírnevét fényesíteni külföldön. 

Ha valaki elbambult volna, vagy nem akart hinni a fülének, Orosz később megismételte, hogy „szeretnénk, hogy minél több magyar játékos szerepelnek a Ferencvárosban, de jelen pillanatban nekünk azt kell szem előtt tartanunk, és ez az ország érdeke is, hogy jól szerepeljünk a saját szintünkön. Ha ezt légiósokkal tudjuk elérni, akkor légiósokkal tudjuk elérni” - mondta a vezérigazgató, azt hozva fel példaként, hogy az Arsenal-Chelsea-n sem volt nagyon angol játékos a pályán. 

Ahhoz képest, hogy hányszor próbálkozott és sült fel a Fradi az elmúlt években a nemzetközi porondon, az idei Európa-liga főtábla már kifejezetten magabiztossá tette Kubatovékat. Az elnök szerint a Fradinak reális célja az, hogy Európában olyan szintet kell belőniük, mint a Dinamo Zagrebnek. „A Bajnokok Ligája főtáblájára oda tudnak érni, a BL-csoportból nem nagyon tudnak továbbmenni, de az Európa-ligából már igen. Azt kell belőni, hogy összeszeded Magyarországról a tehetséges játékosokat, megpróbálsz a világból összeszedni olyan játékosokat, akik vagy elmenedzselték magukat, vagy eddig nem vette észre őket senki, jobb a szemed, okosabb vagy, jobban tudsz működni”. 

Szerinte a külföldi játékosok idecsábítását megkönnyíti, hogy Magyarországon jó infrasturktúra van, „bár megfizettük a politikai árát ennek” - bújt ki az önsajnáltató stadionépítő fideszes politikus Kubatovból. Szerinte a Fradi létesítményei jobbak, mint a Dinamoé, de a horvátok költségvetése azért a duplája, mint a Fradié. 

Egyetlen egy apró dolog azért kimaradt: a Dinamo Zágreb utánpótlása legendásan jó. Nem amiatt duplája a horvátok költségvetése a Fradiénak, mert ott még több állami vagy a kormánytól valamit akaró cég finanszírozza a focit, hanem játékosok kineveléséből és eladásából élnek. Abból, ami nem megy a Fradinak. Az ő játékosuk volt Luka Modric, de tőlük vette meg a Juventus Marko Pjacát 23 millió euróért. Évről évre adnak el játékosokat topbajnokságokba, tavaly például Dinamo-focistát vitt a Leicester, a Roma és a Stuttgart is. 

Vagy ott van például a Slavia Praga. A Bajnokok Ligája csoportkörében szorongatták meg a Barcelonát. Természetesen ott is vannak légiósok (egy román, egy elefántcsontparti és nigériai játszik rendszeresen a BL-ben), de a csapat gerincét cseh játékosok adják. 

A Ferencváros egyébként éppen a sajtótájékoztató előtti napon esett ki a magyar kupából, miután kikapott Békéscsabán. A Fradi önmagához képest tartalékos volt, de így is hét légiós kapott szerepet („a 16 éves csávóa Csontos nevű” nem lépett pályára). A másodosztályú Békéscsaba hét utánpótláskorú játékossal verte a Fradit.