Terjeszkedő magyar multik: új légitársaságot alapít a Wizz Air Abu Dhabiban

Megalapítja első Európán kívüli vállalatát, így joggal lesz multicégnek nevezhető a budapesti székhelyű Wizz Air fapados légitársaság. A Financial Times cikke szerint a Wizz Air Abu Dhabi névre hallgató új cégben 51 százaléka lesz a helyi állami tulajdonú Abu Dhabi Development Holdingnak (ADDH), 49 pedig a Wizz Airé lesz.

Az első gépek a tervek szerint 2020. második félévében fognak felszállni. Három darab Airbus A321neo típusú géppel indulnak el, ezek számát 10 éven belül ötvenre tervezik emelni. A Wizz Air 2018-ban Nagy-Britanniában már alapított egy leánycéget, méghozzá azért, hogy ha megtörténik a Brexit, ne támadjanak problémáik.

Váradi József vezérigazgató azzal indokolta a cégalapítást, hogy a légiközlekedés központja nyugatról keletre helyeződik át. Wizz Air Abu Dhabi kezdetben Európa és a Közel-Kelet között fog utasokat szállítani, majd később Afrika és India felé is indítanának járatokat. 10 év múlva ötven géppel évi 15-20 millió utast szeretne szállítani az új légitársaság - közölte Váradi.

A növekvő keleti piacok más fapadosokat is vonzanak: az Etihad és az Air Arabia októberben jelentették be, hogy jövőre ők is új légitársaságot hoznak létre Abu Dhabiban. 

A Wizz Air projektjének megvalósításához még hiányzik a végső szerződés aláírása az ADDH-val, illetve szükség van a helyi légügyi hatóság engedélyére is.