Real-City, Atlético-Liverpool, Napoli-Barcelona

sport
2019 december 16., 10:39

Kisorsolták a BL nyolcaddöntőinek párosításait. Vannak keményebb párbajok, de csak egy olyan párosítás akad, ahol két döntőesélyes került össze ennyire korán.

Ez pedig a Real Madrid vs. Manchester City. Amin nem meglepő módon tényleg bármi megtörténhet, annak ellenére, hogy manchesteri csapat az idén nem annyira félelmetes a bajnokságban. Bár amikor a PL-ben szinte tökéletesen játszottak, pont hogy semmire sem mentek a BL-ben, talán ezért lettek ők a toronymagas favoritok a végső győzelemre a brit fogadóirodáknál a sorsolás után.

Elvileg szintén két döntőérett csapat csatája az Atlético Madrid vs. Liverpool, de a spanyolok idén eddig mind a bajnokságban, mind a BL-ben halványak és önmagukhoz képest is gólképtelenek voltak. De talán majd most indulnak be.

Erős, potenciálisan szórakoztató párosításnak ígérkezik a Dortmund és a PSG párbaja és szintén pörgős oda-vissza támadófocit ígér a Tottenham-RB Leipzig párosítás, annak ellenére, hogy előbbinek már Mourinho az edzője.

A Barcelona boldog lehet, mert az éppen totál szétesőben lévő, edzőnek egy nagyágyú (Ancelotti) helyett a napokban egy vizenyolcast - Gattusót - leigazoló Napolit kapták, ráadásul idegenben kezdenek.

Talán a Bayern sem zokog, hogy a fiatalítás alatt álló, kiforratlan Chelsea ellen kezd idegenben. A Juventus pedig már pezsgőzhet, a pár évvel ezelőtti formájára nyomokban sem emlékeztető Lyon nem lehet komoly ellenfelük.

És a párosítás miatt az sem kizárt, hogy idén is lesz sokáig jutó, európai topértelemben vett kiscsapat, az Atalanta ugyanis a Valencia ellen próbálkozhat.