Azt kérem a miniszterelnöktől, hogy amit adóban befizetek, azt támogatásként adja vissza az állam

publicisztika
2020 január 07., 12:48

Azt, hogy a Fidesz mennyire eltávolodott a való élettől – amire már maga Lázár János is célozgatni kezdett –, és hogy milyen is az a Másik Magyarország, ahol ezek a teljesen elszállt, Louis Vuitton-alsógatyás figurák közpénzzel feltankolt gépeken röpködnek, az nem valamilyen bulváros leleplező fotóból vagy tényfeltáró leleplezésből derült ki, hanem egy sportvezető normál esetben kishírt sem érő évösszegző beszédéből.

Oké, 2020-ban vagyunk Magyarországon, úgyhogy ez a bizonyos sportvezető azért egyben az állampárt alelnöke és kampányguruja is. Kubatov Gábor Fradi-elnök a klub tavalyi évét értékelő beszédében pár mondat erejéig kitért arra, hogy a ferencvárosi klub hogyan fog viszonyulni a IX. kerület új, ellenzéki vezetéséhez és eközben a következőt mondta:

"Mi jó viszonyra törekszünk a polgármester asszonnyal. A mi érdekünk az, hogy normálisan tudjunk működni a kerületben. Mi nem kívánunk többet. Az előző polgármesterrel is abban állapodtunk meg, hogy amennyi adót a stadion, a cégeink után befizet a Fradi a kerületnek, azt támogatásként adja vissza a kerület. Nem kérünk többet. Azt kérjük a polgármester asszonytól, hogy ne nyerjen a Fradin, hanem hozzuk ki nullára és akkor mi is elégedettek vagyunk és szerintem ő is elégedett lehet."

Egészen fantasztikus, hogy egy kormánypárt vezetőjének – ráadásul egy bevallottan populista kormánypárténak – az agyából ennyire kikopjon a közteherviselés fogalma. A Fradi esetében ráadásul mégcsak nem is a szokás közteherviselésről van szó, hiszen a pártállam reprezentatív gigaegyesülete természetesen szinte kizárólag közpénzből működik. Csak 2018-ban 17,6 milliárd forinttal támogatták őket a te pénzedből és az enyémből, és ebben az összegben még nincsenek is benne az állami cégek szponzori támogatásai. Vagyis Kubatov még a nem általa megkeresett ajándékpénzből sem akar adózni.

De ne legyünk savanyújóskák. A labda nem félig lapos, hanem félig kemény. Ha a hatalom legfelső köreiben kavaró, az ország legbefolyásosabb emberei közé tartozó Kubatov Gábor szerint ez a követendő modell, akkor a következő szja-bevallás előtt mindannyian írjunk levelet a miniszterelnöknek azzal a korrekt alkuajánlattal, hogy

"Én jó viszonyra törekszem a miniszterelnök úrral. Az én érdekem az, hogy normálisan tudjak működni az országban. Én nem kívánok többet. Amennyi adót a lakásom, a fizetésem és a cégem után befizetek a költségvetésnek, azt támogatásként adja vissza a NAV. Nem kérek többet. Azt kérem a miniszterelnök úrtól, hogy ne nyerjen a Lacin, hanem hozzuk ki nullára és akkor én is elégedettek vagyok és szerintem ő is elégedett lehet."

Aztán nézzük meg, milyen választ kapunk.