Néhány napja figyelmeztették az Irakban állomásozó magyar katonákat, hogy drón- vagy rakétatámadás várható

honvédség
2020 január 09., 08:14

Az Irakban állomásozó magyar katonák parancsnokával egyeztetett élő videós kapcsolattal csütörtök reggel Benkő Tibor honvédelmi miniszter - egy nappal azután, hogy az iraki Kurdisztánban lévő erbíli támaszpontra, ahol jelenleg tartózkodnak, ballisztikus rakétákat lőtt ki az iráni Forradalmi Gárda. A támadásra  néhány órával az amerikai dróncsapásban megölt iráni parancsnok, Kasszem Szulejmani temetése után került sor. 

A sajtónyilvános beszélgetésen az Irakból bejelentkező Farkas Sándor alezredes a miniszternek elmondta: három nappal ezelőtt 72 órás veszély figyelmeztetést adtak ki parancsnokságukon, amely szerint rakétatámadás, dróntámadás valószínű. Ez szerdára virradóra be is következett, Erbíl környékén két rakéta csapódott be, az egyik felrobbant, a másik nem. A katonák bunkerbe vonultak, folyamatosan viselték a repeszálló mellényt és a sisakot, csak engedélyezett mozgások történtek.

A parancsnok szerint a magyar egység tagjai "jelenleg rendben vannak. Fel vannak készülve a további feladatok ellátására, és arra is, hogy bármi történjen, arra reagálni tudjanak".

A parancsnok és a miniszter elmondták, hogy az Irakban folyó kiképzést felfüggesztették, de az iraki kormány kérésére ott állomásozó magyar katonák csak akkor utaznak haza, ha az irakiak úgy döntenek, menniük kell. Hogy pontosan mi a dolguk Irakban, ahol a hírek szerint egy NATO-misszió miatt vannak, arra nem tértek ki pontosan. (MTI/Blikk)