Áldozatnak tartja magát Simonka György, nem pedig bűnözőnek

bűnügy
2020 január 14., 11:35
Simonka György közpénzkímélően kikapcsolódik.
photo_camera Fotó: Simonka György/Facebook

Nem örül annak, hogy a bíróságon kell lennie több családtagjával együtt, de most lehetősége nyílik arra, hogy bemutassa, ők nem bűnözők, hanem áldozatok

- mondta kedden, perének első, előkészítő tárgyalása előtt Simonka György Békés megyei fideszes országgyűlési képviselő a 24.hu szerint.

Ügyvédje, Bánáti János, a Ügyvédi Kamara elnöke arról beszélt, hogy védence nem fogadja el a vádirati tényállást és bízik abban, hogy kimondják az ártatlanságát.

A később felolvasott vádiratból kiderült, hogy bár Simonka csak harmadrendű vádlott, az ügyészség egyértelműen őt tartja a bűnszervezet vezetőjének.

Simonkára az ügyészség nyolc és fél év fegyházbüntetést és 850 millió forintos vagyonelkobzást kért.

A vád szerint Simonka, miután képviselőként tudta, hogy a termelő és értékesítő szövetkezeti (TÉSZ) rendszer jelentős támogatásokhoz juthat majd EU-s és magyar költségvetési forrásból, közeli családtagjai és bizalmasai részvételével céghálót épített ki a vissza nem térítendő támogatások megszerzésére, hogy a pénzt majd saját hasznukra fordítsák. Simonka ugyan ügyelt arra, hogy az érintett társaságok cégjogi szempontból ne legyenek hozzá köthetők, de ügyelt rá, hogy azok vezető tisztségviselői, tulajdonosai könnyen befolyásolható és irányítható családtagjai, vele hosszabb ideje alárendeltségi viszonyban levő munkatársai legyenek.

Ez alapján arra jutottak, hogy bár papíron Simonkának nem volt köze ezekhez a cégekhez, azok valójában egyetlen, szigorú hierarchia alapján Simonka által irányított gazdasági egységként működtek, amelyben Simonka vezető szerepe egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen volt. Ő határozta meg például a cégek stratégiáját, hogy melyik beruházást melyik cég valósítsa meg, és hogy milyen beszerzési láncolattal próbálják leplezi a túlárazásokat. Azt is ő határozta meg, hogy a felülárazott vállalkozói díj mekkora részét, esetenként akár 45 százalékát kell visszafizetni zsebbe.

Az ügyészség szerint a bonyolult cégháló kiépítése nem csupán a hatóságok, hanem a csalásban részt vevő többi szereplő félrevezetését is szolgálta, Simonka vigyázott rá, hogy a szervezet tagjai ne tudjanak a többiek által megvalósított cselekményekről, vagyis ne legyenek tisztába a Simonka rendelkezésére álló haszon tényleges mértékével. Az ügyészek szerint Simonka emellett gondosan ügyelt arra is, hogy ne hagyjon bizonyítékokat. Az egyeztetéseket a legszűkebb körben tartotta, ezekre senki nem hozhatott telefont. Simonka külön figyelmeztetett mindenkit, hogy a csalásokkal kapcsolatos dokumentumokat kizárólag pendrive-ra mentsék, bűncselekményre utaló adatot se emailen, se telefonon ne közöljenek egymással. Vagyis határozott lépéseket tett a csalás leplezésére is.

Az ügyészség szerint a pénzek visszaosztásánál Simonka ügylet rá, hogy ne ő vegye át a pénzt. Azt általában neje, vagy más bizalmi embere vette át, de az ügyészek szerint mindenki számára világos volt, hogy ők Simonka nevében járnak el.

A vádlottak közt van Simonka felesége és unokahúga is.