Sírva mondott a mazsihisz.hu szerint megrendítő beszédet Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester abban a Maros utcai rendelőintézetben, ahol a nyilasok a hirhedt tömeggyilkos Kun Páter vezetésével 84 embert öltek meg 1945. január 12-én. A városmajori öldökléssorozat során két nappal később a közeli Bíró Dániel kórházban 150 embert végeztek ki, majd újabb hárommal később az Alma utcai zsidó szeretetotthonban 94 védtelen öreget lőttek halomra.
Pokorni kifejezetten személyes beszédet mondott a Maros utcai megemlékezésen, mivel nagyapja, az akkor 38 éves Pokorni József 8 gyermekes villanyszerelő az öldöklés egyik irányítója volt, és akit a családi visszaemlékezések melegszívű, templomba járó, barátságos embernek írtak le.
“A nagyapám 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt”
- mondta többet között a fideszes politikus.
(A nagyközönség 2019. őszén tudhatta ezt meg, amikor Rab László a Mozgó Világban tanulmányt közölt annak a Pokorni Józsefnek a szerepéről, akinek neve a világháború kerületi áldozatai között szerepelt a vitatott Turul-emlékmű talapzatán. Pokorni Zoltán ezek után az új önkormányzat alakuló ülésén indítványozta, hogy a nevét töröljék ki a listából, hozzátéve, hogy ő nem kérte, hogy kerüljön fel oda. A Pokorni-nagypapa azért szerepelhetett egyáltalán áldozatként, mert még az ostrom alatt halálos lövést kapott, így később nem ítélték el háborús bűnösként.
A mostani megemlékezést a rendelőnek abban az alagsori helyiségében tartották, ahol a nyilasok összeterelték a 84 embert, hogy utána kihajtsák őket az udvarrra, agyonlőjék, majd elássák őket.
“Nem ez az a hely, ahol gondolkodnom kell, hogyan válik valaki gyilkossá, és nem dolgom mentegetni a nagyapámat, vagy mentséget keresni” – mondta Pokorni Zoltán. “Inkább azt gondolom a holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban, hogy a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás. Magyarok voltak az áldozatok, és a gyilkosok túlnyomó része szintén magyar volt.”
A polgármester szerint fontos, hogy
“Az áldozatoknak ne csupán a zsidó voltukat lássuk, hanem teljes valójukat. És a gyilkosokban se csak a gyilkost lássuk, hanem azt, hogy hogyan válik valaki azzá. Amiért én itt vagyok, az az, hogy kimondjam: egyek vagyunk a fájdalomban.”
A beszámoló szerint Pokorni ezen a ponton érzékenyült el, majd azzal folytatta, hogy
“Amikor én lettem ennek a kerületnek a polgármestere, alkalmat adott arra, hogy ha nem is jóvátegyek – hiszen jóvátenni nem lehet –, hanem rendbe tegyek néhány dolgot. Nem csak mint egy nyilas gyilkos unokája, hanem a kerület vezetőjeként, akinek feladata, hogy a szimbolikus dolgokban is rendet tegyen.”
Ezek után ismét megemlítette a Turul-szobrot:
“Fontos, hogy áttekintsük a második világháborús emlékmű ügyét, hiszen a turul szimbólum valóban megosztó. Jó szándék vezette az elődömet, amikor úgy döntött, hogy közös emléket állít a katonáknak és az áldozatoknak, de az bizonyos, hogy a választott szimbólum szerencsétlen.”