Brit szakértők szerint nem pár tucat, hanem akár 1700 embert is megfertőzhetett már az új kínai koronavírus

New York, Los Angeles és San Francisco repülőterein bevezetik a kínai Vuhanból érkező utasok ellenőrzését a koronavírus miatt – jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).

Az eddig ismeretlen, rejtélyesnek tartott új koronavírus a közép-kínai nagyvárosban, Vuhanban jelent meg először, majd átterjedt Thaiföldre és Japánra is.

A CDC közölte: az új típusú koronavírusos megbetegedések tüneteinek felderítését, a Vuhanból érkezők alapos vizsgálatát New York és San Francisco légikikötőiben már péntek este elkezdik. A két nagyvárost ugyanis közvetlen repülőjáratok kötik össze Vuhannal. Los Angelesnek ugyan nincs közvetlen járata, de nagyon sok utast fogad Kínából, ott a jövő héten kezdik el a Kínából érkező utasok egészségügyi szűrését. Mindehhez a CDC 100 fős orvoscsoportot állít munkába a reptereken.

Az új típusú vírus okozta járvány kitörését Kína hivatalosan december 31-én jelentette be. A páciensek többsége Vuhan egyik nagy halpiacán betegedett meg, ahol élő állatokat is árulnak. Szakértők szerint a betegséget valószínűleg a vírushordozó állatok érintése vagy a húsuk elfogyasztása okozhatja. A kutatók feltételezése szerint a kór cseppfertőzéssel terjed.

A kínai orvosszakértők az egyik betegtől vett mintából nyerték ki a vírus genetikai adatait, és így azonosították az újabb megbetegedéseket. Kínában eddig csaknem 60 beteget diagnosztizáltak, közülük ketten meghaltak, hat beteg állapota válságos.

Brit szakértők szerint ugyanakkor lehetséges, hogy valójában már közel 1700 beteget diagnosztizáltak. Neil Ferguson professzor szerint az, hogy Japánban kettő, Thaiföldön egy esetet regisztráltak, inkább azt feltételezi, hogy sokkal több kínai esetről van szó, a terjedési modellek szerint és a vuhani reptér forgalma alapján közel 1700 lehet a valós szám.

Csütörtökön a tokiói egészségügyi minisztérium is közölte, hogy a betegség megjelent Japánban, korábban pedig Thaiföld jelezte az ENSZ Egészségügyi Világszervezeténél (WHO) a megbetegedéseket. A betegségre utaló tünetekről érkeztek jelentések Dél-Koreából és Hongkongból is. A tüneteket olyan embereknél állapították meg, akik korábban Vuhanban jártak.

A koronavírusok légzőszervi és hastáji megbetegedéseket okoznak, hét ismert altípusuk van. Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) okozói is koronavírusok, de a mostani megbetegedések esetében nem ezek valamelyikéről van szó. Az új vírus viselkedését és az általa okozott tüneteket egyelőre vizsgálják. Az amerikai járványügyi hivatal szerint kevés az esélye annak, hogy a járvány az Egyesült Államokban is felüti a fejét. (MTI, BBC)

Kapcsolódó