Az amerikai Nemzeti Levéltár elnézést kér, amiért Trumpot sértő transzparenseket takart ki egy képről

külföld
2020 január 19., 08:41

Az amerikai Nemzeti Levéltár bocsánatot kért, miután kiderült, hogy módosítottak egy fotót, ami 2017 márciusában, a Nők menetén készült Washingtonban.

A tömegrendezvényt nem sokkal Donald Trump elnöki beiktatása után tartották, és a demonstráció egyik célja éppen az elnök nőkkel szemben lealacsonyító és bántó korábbi megjegyzései elleni tiltakozás volt. Éppen ezért a meneten több transzparens is vulgárisan utalt az új elnökre. A Nemzeti Levéltár által digitálisan tárolt egyik fotón kitakarták ezeket a feliratokat, köztük azt, hogy „Isten gyűlöli Trumpot”, valamint az elnök pár héttel korábbi, nőkre utaló „grab them by the pussy” (kb.: puncin kell ragadni őket) megjegyzésére válaszoló táblákat, és a vagina szót használó transzparenseket is.

A kitakarásra a Washington Post egyik cikke hívta fel a figyelmet, valamint az, hogy hamarosan újra megrendezik a Nők menetét. A Nemzeti Levéltárban elmondták, a képet egy módosítatlan verziójára cserélik ki.

A Nemzeti Levéltár egy politikamentes, pártonkívüli, a szövetségi kormányzat által fenntartott intézmény, melynek feladata az amerikai történelem fontos dokumentumainak változtatásmentes megőrzése és kezelése. (BBC)

Kiemelt videóink