A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség petícióval tiltakozik a gyöngyöspatai romákat ért újabb politikai támadás miatt

Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség elnöke közölte, hogy petíciót indítanak, amivel tiltakoznak a gyöngyöspatai romákat ért újabb politikai támadás miatt.

Mint írják: „A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevében tiltakozunk a gyöngyöspatai roma közösséget ért újabb súlyosan megalázó politikai támadás ellen. Felhívjuk minden tisztességes honfitársunkat és testvérünket, tiltakozzék a jogállamiság és az emberi tisztesség megcsúfolása miatt. Követeljük, hogy a tizennégy évvel ezelőtt (és azóta folyamatosan) hátrányosan megkülönböztetett tanulók kapják meg a számukra jogosan megítélt kártérítést abban a formában, ahogy ezt a bíróság elrendelte.”

Iványiék szerint „Orbán Viktor miniszterelnök az egész ország és a nemzetközi sajtó nyilvánossága előtt etnikai indíttatású konfliktushelyzetnek nevezte, hogy az érintettek »munka nélkül« jutnak hozzá jelentős összeghez, miközben a helyi lakosság rendes tagjai keményen küzdenek. Ezért a hamis, sértő, az együtt élő közösségek békéjét felborító fellépése miatt követeljük, hogy kövesse meg a megbántottakat, és levonva a megfelelő politikai következtetést, mondjon le miniszterelnöki tisztségéről.”

Fotó: Derzsi Elekes Andor/Wikipedia

Azt írják: „Tizennégy évvel ezelőtt a gyöngyöspatai általános iskolában elkülönítették egymástól a roma kisebbséghez és a többségi társadalomhoz tartozó diákokat. Előbbiek nem tanulhattak, nem étkezhettek, nem tornázhattak együtt társaikkal, számukra alacsonyabb szintű oktatást biztosítottak csupán. Még olyan is előfordult, hogy a „határokat” átlépő roma kisdiákot fizikai bántalom is érte. Az üggyel jogvédő civil szervezetek is foglalkoztak. Munkájuk eredményeként jogerős bírói döntés született arról, hogy mintegy hatvan hajdani diák részére hozzávetőleg százmillió forintot kell kifizetnie az iskolafenntartó állami szereplőnek, és az ügyben cinkos gyöngyöspatai önkormányzatnak is.”

Orbán a nyilatkozatával szerintük „egyrészt azt sugallta, hogy ez a pénz nem jár a károsultaknak, majd később legfeljebb azt tartotta elfogadhatónak, hogy ebből a kártérítésből oktatási és rehabilitációs szolgáltatást kapjanak az érintettek”. Iványiék szerint „a megítélt kárpótlást minden érintettnek hiánytalanul meg kell kapnia, az államnak pedig kötelessége a helyzetet orvosolni azzal, hogy az immár felnőtt sorba kerülteket olyan helyreállító utólagos oktatásban részesíti, amellyel esélyük lehet a munka világában való részvételre”.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér