Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat a hűtlenségen kapott élettársát kis híján agyonverő férfi ellen

bűnügy
2020 január 24., 08:05

Erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség az ellen a 45 éves férfi ellen, aki olyan súlyosan bántalmazta hűtlenségen ért élettársát, hogy azzal majdnem a halálát okozta.

A vádlottat 2019 nyarán otthonában kereste fel egy barátja, aki otthoni konfliktusai elől menekült. A vádlott megengedte neki, hogy a dolgait nála tárolhassa, illetve hogy a házában töltse az éjszakát. A két férfi este italozni kezdett, közben csatlakozott hozzájuk a vádlott élettársa is. A vádlott egy idő után erősen leittasodott, így aludni tért.

Élettársa és barátja folytatták az italozást. Az ügyészség megfogalmazása szerint eközben "szexuális vonzalom alakult ki köztük", így amikor a vádlott egy idő után felébredt és visszatért a konyhába, félreérthetetlen helyzetben találta a nőt és a vendégét.

Az ügyészség megfogalmazása szerint ekkor "kontrollálatlan indulat hatása alá került", melynek során "elhúzódóan, kifejezetten gátlástalan módon számtalan alkalommal megütötte, illetve megrúgta". Több ütés és rúgás érte a sértett fejét, illetve létfontosságú szerveit. A vendég férfi közben, miután sikertelenül próbálta lecsillapítani a vádlottat, inkább távozott a házból.

A vádlott, miután kis híján agyonverte élettársát, lefeküdt aludni. A sértett életét végül a reggeli órákban látogatóba érkező hozzátartozói mentették meg. (Via Ügyészség)