Ferencváros három iskolának ajánlott fel támogatást okos tanterem kialakítására, de a tankerületi igazgató kivette a programból azt a sulit, ahová a kerületi romák járnak

oktatás
2020 január 28., 14:15

A IX. kerületi önkormányzat testülete 2019. június 27-én úgy döntött, hogy célzottan három kerületi iskola számára 39 millió forintot ajánl fel. A kerületi szinten soknak számító pénzt arra adták, hogy egy-egy úgynevezett okostantermet alakítsanak ki a Szent-Györgyi Albert, a Kosztolányi és a József Attila Általános Iskolákban. A kivitelező, a UPC iskolakezdésre el is készült, szeptember 12-én levelet küldött az alpolgármesternek, hogy a Szent-Györgyiben, a Kosztolányiban és Leövey Klára iskolában a digitális tantermek időre elkészültek.

Várjunk! Leövey Klára? Nem József Attiláról volt szó?

Az előterjesztésben, amiről a képviselők szavaztak, illetve a helyi tankerülettel kötött szerződésben is a József Attila suli szerepelt, de valami útközben félresiklott, és végül egy másik iskolába jutott el a támogatás.

Tehát egyszerűen valakik valahol nem vették figyelembe a választott képviselők döntését, és csöndben lecserélték az egyik intézményt.

Az a kényes az ügyben - azon túl, hogy nem vettek figyelembe egy demokratikus döntést, és megszegtek egy állami intézmény és önkormányzat közti szerződést -  hogy pont azt az iskolát húzta le a tankerület a listáról, amibe köztudottan nagyon sok ferencvárosi roma jár.

A Mester utcai iskola azok közé az intézmények közé tartozik, amik miatt 2019. februárban tíz év bírósági eljárást követően jogerősen pert vesztett az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az ítélet kimondja, hogy a minisztérium felelős azért, mert majdnem 30 iskolában szegregáltan oktatják a cigány és a nem cigány gyerekeket, illetve maga az iskola szegregátumként működik, és utasítani kell az intézményeket, hogy fél éven belül deszegregációs tervet dolgozzanak ki.

Ezen felül 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezték a minisztériumot. (A problémát az Orbán-kormány elődjétől örökölte, és azóta sem sikerült orvosolni.) Ez a verdikt az első fokú ítélethez képest még enyhének mondható, hiszen abban arra kötelezték a fenntartót, hogy fokozatosan zárja be a József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. 

A digitális tantermek a szakemberek szerint pont az integráció területén a leghatékonyabbak. A rendszer egy nagy méretű digitális táblából, tanári számítógépből és táblagépekből áll össze, ez meggyorsítja az oktatást, a számonkérést, az értékelést, fejleszti a digitális írást, olvasást.

Hogyan csúszott le a József Attila iskola a neki járó fejlesztésről és ki ezért a felelős?

A projektért a tankerületi igazgató, dr. Tolnai Marianna felelt, vele kötött szerződést Bácskai János volt polgármester. Tolnai előre megkapta az előterjesztést, amit aprólékosan átnézett, észrevételezett, javított. Az iskolák stimmeltek. Az előterjesztés megszavazását követően a szerződést úgyszintén elküldték Tolnai Mariannak, aki ezt a dokumentumot is átnézte. A József Attila Iskola itt is a helyén volt. Majd a végső, már szignózott szerződésben is a helyes intézmények szerepeltek. De ezt követően a tankerület által kiküldött ajánlatkérőben, ami a kivitelezőhöz, a UPC-hez eljutott, már nem a József Attila iskola szerepel, hanem a Leövey Klára. Így aztán a UPC a megrendelőnek megfelelően ebbe az iskolába építette fel az okostantermet.

Tolnai Marianna 2019. december 16-án levelet írt Baranyi Krisztina polgármesternek, amiben arra kéri, hogy módosítsák a szerződést, ugyanis adminisztrációs hiba történt, nem vették észre és véletlenül rossz intézmény került a szerződésbe. A kerületi jegyző, Dombóvári Csaba már kivizsgálta az ügyet, és arra jutott, hogy annyiszor egyeztették a projekt minden részletét, hogy teljesen kizárt az adminisztrációs hiba. Megállapítása szerint súlyos szerződésszegés történt. 

„A támogatási szerződés 4.2. pontjának b) alpontja rögzíti, hogy súlyos szerződésszegésnek minősül, ha a támogatott a támogatást nem a szerződésben meghatározott célra használja fel. E rendelkezés alapján az Önkormányzat jogosult visszakövetelni a Belső-Pesti Tankerületi Központtól a nem szerződésszerűen felhasznált – a jegybanki alapkamattal növelt – összeget.”

Baranyi Krisztina polgármester lapunknak azt mondta, hogy elfogadhatatlannak tartja a történteket, az ügyet kivizsgálják és a szabálytalanul felhasznált pénzt visszakéri az önkormányzat. A József Attila Iskola nem nyilatkozhatott lapunknak, a tankerület egyelőre nem válaszolt a kérdéseinkre.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.