Ezért beszél Bayer Zsolt annyit a Gyűrűk Ura egyik jelenetéről

A liberális demokrácia és a varázserejű lények rajongói némi meglepetéssel fogadták, hogy Bayer Zsolt immár másodjára azonosította magát Gandalffal, a Gyűrűk urának azon jelenetéből, amikor – eddig legalábbis így ismertük a sztorit – a Mória bányáiba behatoló ismert varázslót a démoni balrog a mélybe rántja egy korlát nélküli keskeny kőhídról. 

Bayer most a déli határnál gyülekező menekültekről mondta azt, hogy:

„Mostantól, a politikai helyzet függvényében bármikor összehívhatjuk a Békemenet szervezőit, és a politikai helyzettől tesszük függővé, utcára vonulunk-e. Ez magában foglalja azt is, hogy akár félmillió emberrel felvonulunk a déli határ mentén, és ha kell, kimondjuk, amit Szürke Gandalf kimondott Mória bányáiban, a Khazad-dum hídján, az ősi világ démonának: ITT ÚGYSEM JÖSSZ ÁT!”

Bayer miért egy angol művet húzott elő, és miért nem mondjuk Wass Albert „Elvész a nyom” című könyvéből idézett egy svungos részt, mondjuk azt, hogy

„Az asszony, akit neked nem sikerült megkaparintani, itt ül mellettem! Az enyém! Én szereztem meg magamnak, én, a lenézett, a sün, a zsidó! Megszereztem a csókját, az ölelését, a testét, mindazt, ami neked nem sikerült! Nem félek tőled többé! Nem vagy már legyőzhetetlen!”

És egyáltalán, honnan származik ez a Fidesz = a Gyűrű szövetsége elmélet? Először arra gondoltam, hogy onnan, hogy Tolkien könyve már Bayer előtt is elbűvölt egyes politizáló jobboldaliakat. Miután a regényt 1971-ben olaszra is lefordították, az ország újfasisztái az 1970-es években – a puhány modernséget a mai populista szélsjobboldaliakhoz hasonlóan kritizálva – sikeres ifjúsági hobbittáborokat szerveztek, tagtoborzási célból, ahol a kistermetű, gyapjas lábú, középföldei protofasiszták romlatlan erényeit dicsőítették.

De hamar kiderült, hogy mégsem itt kell keresgélnem. A megoldás ennél is egyszerűbb. Kiderítettem ugyanis, hogy Tolkien örökösei most jelentették meg is ismert fantasy-regény új kiadását, a Fideszesek Ura címmel. Amiben így hangzik a híres jelenet:

„– Jaj-jaj! – sikoltotta ifj. dr. Lomnici Zoltán. – Egy migráns! Egy migráns jön! Gajdics Ottó csak bámulta elkerekedett szemmel. – Lakitelki Népfőiskola Veszte! – kiáltotta. Kezéből kihullott az állami támogatás, és eltakarta a szemét. – Egy migráns – dünnyögte Bayer Zsolt. – Most már értem. – Megtántorodott, csak a tanácsadói szerződése tartotta meg. – Micsoda balszerencse! S én már amúgy is kikészültem. A lánggal lobogó fekete alak feléjük rohant. A lipsik üvöltöttek, s egymás hegyén-hátán tolongtak a CEU folyosóin. Csizmadia László fölemelte a kürtjét, s belefújt. Bömbölve harsant fel a harcra hívás, mintha egész sereg kiáltott volna a homályba vesző tető alatt. A lipsik lesunyták a fejüket, s az ádáz árnyék maga is megtorpant. 

De a visszhang hirtelen kihunyt, mint a láng a fekete szélben, s az ellenség megint nekilódult. 

– A Lánchídra! - kiáltott Bayer, erejét visszanyerve. – Fussatok! Ez erősebb mindannyiótoknál. El akarja foglalni előlünk a Gresham szálló kávézóját! Nekem kell tartanom a hidat! Fussatok! – 

Bencsik András és Csizmadia László dacolt a paranccsal, vállvetve megállt a híd túlsó végén, Bayer háta mögött. A többiek csak a Roosevelt tér végén, az Akadémia kapujában állapodtak meg s fordultak vissza, mert képtelenek voltak elnézni, hogy vezetőjük egyedül szálljon szembe az ellenséggel. 

A migráns odaért a Lánchídhoz. Bayer az Pest felőli pillér tetején állt. Bal kezében a tanácsadói szerződés, arra támaszkodott, a másik kezében meg egy Louis Vuitton brifkó fénylett hidegen és fehéren. Ellensége megtorpant, rámeredt, s mint két roppant szárny, tárult ki az alakját burkoló homály. Korbácsát fölemelte, ágai pattogtak, nyiszogtak. Orrlyuka lángolt. De Bayer állta a sarat. 

– Nem tudsz átjönni – mondta. A lipsik kővé meredtek, halálos csönd volt. – Én a Fidesz-KDNP szolgája vagyok, én táplálom Bogár László lángját. Nem tudsz átjönni. A Fekete Tűz nem segít neked, Pető Iván lángja. Takarodj vissza Eindhovenbe! Át úgyse tudsz jönni. 

A migráns nem válaszolt. A tűz mintha kihunyt volna benne, egyre feketébb lett. Lassan rálépett a hídra, hirtelen kihúzta magát, megnőtt, s szárnyai faltól falig nyúltak, de Bayer még így, a homályban is látható volt, halványan derengett, kicsinek látszott és magányosnak, szürke volt, és hajlott, mint a vén kommunikációs válllakozó, mielőtt rászakad a kormányzati keretszerződés. 

A homályból lángoló, veres kard röppent elő. Bayer lakásbérleti szerződése válaszként fehéren villant. Egy visszhangzó csendülés, s a fehér tűz előredöfött. A migráns hátrahőkölt, kardja izzó fémszikrákká robbant szét. A publicista is megtántorodott a hídon, egy lépést hátralépett, s újra megvetette a lábát. 

– Nem tudsz átjönni! – mondta. A migráns egyetlen szökkenéssel a hídon termett. Korbácsa suhogott, sziszegett. – Nem hagyom egyedül – kiáltotta Bencsik, s visszarohant a hídra. – Kövér László! – harsogta. – Veled vagyok, Zsolt! – KESMA! – kiáltotta Csizmadia, s utánaszökkent. 

Bayer fölemelte a tanácsadói szerződését, s nagyot kiáltva vágott vele maga előtt a hídra. A szerződés kettészakadt, s kihullott a kezéből. Vakító fehér láng csapott fel. A híd megroppant. Épp a migráns lába előtt berogyott, a kő, amelyen állt, belezuhant a Dunába, a többi megremegett, de épen maradt, s a híd maradéka mint egy sziklafok nyúlt a semmibe. 

A migráns iszonyút kiáltott, előrezuhant, az árnyék aláhullott, és eltűnt. De estében még csördített egyet a korbácsával, ágai lecsaptak, a publicista térde köré tekeredtek, s Bayer megtántorodott, elesett, kétségbeesetten kapott a kőhöz, de hiába, őt is elnyelte a sötét víz. – Fussatok, békemenetesek! – kiáltotta, s már sehol sem volt. A tüzek kialudtak, egyszerre minden vaksötét lett, a Duna egykedvűen folyt tovább. A társaság iszonyattól földbe gyökerezett lábbal meredt a mélybe.”