Szabó Tünde ülhet bele Gyárfás Tamás székébe

sport
2020 február 08., 12:59

A Nemzeti Sport információja szerint a magyar szövetség Szabó Tünde olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszót, sportért felelős államtitkárt, a Magyar Úszószövetség volt főtitkárát jelöli a vizes sportok európai szövetsége, a LEN vezetőségébe Gyárfás Tamás helyére. Az emberölésre való felbujtással vádolt üzletembernek, aki alelnök és a büro nevű irányító testületnek is tagja, ugyanis most jár le a négyéves mandátuma.

“Sportállamtitkári pozíciómmal nem összeférhetetlen a jelölés, mi több, úgy vélem, a két pozíció csak erősíti egymást, ezáltal pedig a magyar sportdiplomáciát is csak erősíteni fogom azzal, ha májustól Magyarországot képviselhetem a LEN büróban.”

- nyilatkozta Egerszegi Krisztina egykori vetélytársa.

Gyárfás 2004-ben lett tagja a LEN vezetőségének, négy év múlva alelnöknek, újabb négy év múlva pénztárnoknak nevezték ki, s ezzel bekerült a szűk irányító testületbe, az úgynevezett büróba is. 2013-tól a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA alelnöke és kommunikációért felelős vezetője is lett, 2017-től végrehajtó bizottsági tagja, jövőre azonban ez a megbízatása is lejár.

Gyárfást 2018. április 17-én állította elő a rendőrség és hallgatta ki, majd vették őrizetbe a húsz évvel korábbi Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban. 2019. július 30-án a Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölésre való felbujtásért vádat emelt ellene, szabadlábon védekezik.