Attól tartanak, a megkínzott és meggyilkolt olasz diák sorsára jut az Egyiptomban fogva tartott emberi jogi aktivista

Egy 28 éves, egyiptomi emberi jogi aktivista, Patrick Zaki letartóztatása és fogva tartása ellen tiltakoznak a legnagyobb jogvédő szervezetek, Olaszország számos nagyvárosában és európai egyetemeken pedig demonstrációkat szerveznek, hogy kikényszerítsék a férfi szabadon engedését. Zaki a Bolognai Egyetem mesterképzésén hallgat nemi és női tanulmányokat, nem mellesleg aktív és ismert emberi jogi aktivista.

Zakit február hetedikén 7-én tartóztattak le egyiptomi rendőrök a kairói repülőtéren, amikor hazautazott meglátogatni a szüleit. A hírek szerint a férfi ellen már tavaly szeptemberben elfogatóparancsot adtak ki, államellenes cselekményekkel gyanúsítják. Ügyvédjei szerint a férfit a hatóságok megverték és megkínozták, legalábbis egy egyiptomi civil szervezet, az Egyptian Initiative for Personal Rights szóvivője ezt állítja. A Bolognai Egyetem határozott fellépést kér a vendéghallgató ügyében, és közleményben szólította fel az olasz és az európai uniós képviselőket, hogy tegyenek meg mindent, ami lehetséges, hogy Zaki épségben visszatérhessen Olaszországba. 

Giulio Regeni brutális megkínzása és meggyilkolása

Zaki letartóztatása nem véletlenül keltett ekkora felháborodást és aggodalmat. Négy évvel ezelőtt Kairóban eltűnt egy olasz doktorandusz, Giulio Regeni, megkínzott, megcsonkított holttestét kilenc nappal később, egy csatornában találták meg. Az akkor 28 éves férfi a Cambridge-i Egyetemen írta doktori disszertációját, kutatási témája Egyiptom független szakszervezetei voltak. Meggyilkolási idején már hónapok óta Egyiptomban tartózkodott. Regeni január 25-én, a 2011-es egyiptomi forradalom kitörésének ötéves évfordulóján tűnt el. Mivel a hadsereg aznap sokakat letartóztatott, egy ideig azt gondolták, talán őt is a rendőrség vitte be aznap, de az egyiptomi hatóságok nagyon homályosan kommunikáltak az esetről.

Az Európai Unió képviselői és újságírók vesznek részt egy Patrick Zaki szabadon engedését követelő demonstráción február 13-án, Strasbourgban.Fotó: Alexey Vitvitsky/Sputnik

Regeni anyja, Paola azt mondta, fiát úgy megkínozták, hogy csak az „orra hegyéről” ismerte fel. A férfi holttestének törvényszéki vizsgálatát elvégezték az egyiptomi és az olasz hatóságok is. Az egyiptomi vizsgálat arra jutott, halálát autóbaleset okozhatta, de az olasz jelentés szerint legalább hét napon át kínozták, általában 10-14 órán keresztül folyamatosan. A gyilkosság híre után azonnal felreppent a gyanú, hogy ahhoz az egyiptomi biztonsági erőknek lehet köze, de csak annyit ismertek el, hogy a titkosszolgálat figyelte a férfit. Később azt mondták, Regenit egy bűnbanda ölte meg, melynek tagjait egy tűzpárbajban megölték.

Bár az egyiptomi nagykövet teljes együttműködést ígért az ügyben, a szülők a mai napig nem tudják, kik a felelősek fiuk megkínzásáért és haláláért.  

„Nem voltak látható sérülések”

Ennek fényében nem csoda, hogy Patrick Zaki letartóztatása indulatokat keltett az olaszokban az egyiptomi hatóságok iránt. A Guardian Federico D’Inca parlamenti kapcsolatokért felelős minisztert idézi: „Zaki eltűnése és letartóztatása mindannyiunkban erős érzelmeket keltett, és felidézte bennünk Giulio Regeni fájdalmas és tragikus esetét. A kormány számára továbbra is prioritás Zaki ügye, figyelemmel kísérjük fogva tartása körülményeit, és reméljük, hamarosan szabadon engedik.”

Tüntetés Bolognában február 17-én Patrick Zaki szabadon engedéséért.Fotó: Massimo Paolone/AP

Az egyiptomi ügyészi hivatal vasárnap azt közölte, büntetőeljárás keretében vizsgálják, hogy megalapozott-e a gyanú, mely szerint Zaki valótlanságokat terjeszt az interneten, ami fenyegetést jelent az állam biztonságára és társadalmi stabilitására nézve. 

Egy egyiptomi jogvédő szervezet, az Egyptian Initiative for Personal Rights - ahol Zaki kutatóként vett részt a munkában - egyik jogásza, aki csak név nélkül mert nyilatkozni a Reuters hírügynökségnek, azt mondta, a vádak alaptalanok, ügyfelüket kihallgatásán főként az emberi jogi munkájáról kérdezték, amit akkor végzett, amikor még Egyiptomban élt.

A jogász, aki letartóztatása után beszélt Zakival, azt mondta, a diák neki azt mondta, hogy kihallgatása közben bekötözték a szemét, megverték és elektrosokkal kínozták. Az ügyészi közleményben azt írták, hogy Zaki testén „nem voltak látható sérülések”, és hogy szerintük maga Zaki is tagadta, hogy bármilyen sérülés érte volna kihallgatása közben. A belügyminisztérium egyik tisztviselője azt nyilatkozta, a kínzással kapcsolatos vádak alaptalanok.

A hatóságok szerint nemzetbiztonsági szempontból fontos, hogy megfékezzék az álhírek terjesztését. Az egyiptomi vezetés rendszeresen vádol meg azzal kutatókat és újságírókat, hogy nem tartják be a szakma szabályait, és arra biztatják őket, csak hivatalos forrásokból tájékozódjanak.

Jogvédők szerint Egyiptom elnöke, Abdel Fatah asz-Sziszi tette a legtöbbet a szabadságjogok korlátozásáért Egyiptom modern kori történetében. 2013 óta aktivisták ezreit vetették börtönbe, többségük iszlamista, de akad köztük bőven liberális és baloldali elítélt is. Sziszi és támogatói szerint ahhoz, hogy megőrizzék az ország stabilitását, szükséges az iszlamisták féken tartása.

Stencil graffiti Kairóban. „Ezúttal minden rendben lesz” ígéri a Zakit átölelő Regeni.

A Bolognai Egyetem állásfoglalást tett közzé, melyben kifejezik megdöbbenésüket és felháborodásukat hallgatójuk letartóztatása miatt. Sürgetik, hogy a kormány és az európai uniós képviselők, akik már lépéseket is tettek az ügyben, tartsák rajta a szemüket a fejleményeken, különös tekintettel arra, hogy tartsák tiszteletben Patrick Zaki alapvető emberi jogait. Hangsúlyozzák, hogy az egyetem különösen nagyra tartja a gondolatszabadságot, a kritikus gondolkodást és szociális felelősségvállalást.
Nagyon várják, hogy Zaki biztonságban visszatérjen az egyetemre, de addig is úgy érzik, kötelességük, hogy biztosítsák, hogy az olasz kormány és az Európai Unió továbbra is minden megtesz a férfi visszatéréséért.

Zaki ügyében folyamatosan kampányolnak, és több nagy megmozdulás is volt már Olaszország különböző városaiban. Az egyik legnagyobb tüntetés természetesen Bolognában volt, de cselekvésre szólította fel az olasz kormányt Roberto Saviano, az egyik leghíresebb, a maffia ügyeit leleplező újságíró és számos közszereplő is.
A legjobban mégis Giulio Regeni szüleire figyelnek, akik jelezték, mindent megtesznek, hogy Zakinak ne olyan sors jusson, mint az ő fiuknak. A házaspár közleményt adott ki, ebben azt kérik a „demokratikus kormányoktól”, hogy lépjenek valamit Zaki ügyében. „Tudjuk, mire képes Egyiptom: emberrablások, jogtalan letartóztatások, kínzás, fenyegetés” - írják, és hozzáteszik, hogy az álszent kormányok és intézmények azért nem tesznek semmit, mert nem akarnak összeveszni az egyiptomi vezetéssel. 

A Guardian cikke szerint a család közleménye még nagyobb nyomást helyez Egyiptomra az olasz hallgató ügyében, Giulio Regeni szülei ugyanis még mindig nem kaptak hiteles információt fiúk eltűnése és meggyilkolása pontos részleteiről. 

Patrick Zaki legközelebb február 22-én áll bíróság elé.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó