Szijjártó szerint bár a távolság Magyarország és Üzbegisztán között nagy, van közös pont, mindkettő tagja a Türk Tanácsnak

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Az üzbég-magyar üzleti fórum megnyitóján mondott beszédet Szijjártó Péter kedden Taskentben. A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette többek közt, hogy nincsenek vitás kérdések a két ország között, és ezért nincsen semmilyen akadálya a nyugodt üzletkötésnek és tárgyalásnak. Szerinte 

az elmúlt időszakban megváltozott mindaz, amit a világgazdaságról gondoltunk, és ezeknek a változásoknak az egyik eleme az, hogy korábban lesajnált térségek jelentős növekedést tudnak felmutatni.

Hozzátette: a növekedési motor szerepe más-más földrajzi egységbe került. A magyarok és az üzbégek két ilyen térséget képviselnek. Szijjártó szerint bár a távolság nagy Magyarország és Üzbegisztán között, vannak közös pontok. Például, hogy mindkettő részt vesz a Türk Tanács munkájában. Majd bejelentette, hogy fontos döntések is születtek: 
az Eximbank 100 millió dolláros hitelkerettel segíti a magyar-üzbég üzleti kapcsolatok pénzügyi hátterének megteremtését, 

  • 2020-ra 300 fölé emelkedik a közúti tranzitengedélyek száma,
  • 2021-től pedig minden közúti szállítási engedély adómentessé válik, 
  • évente 30 ösztöndíjas helyet biztosít Magyarország üzbég hallgatóknak magyar egyetemeken, 
  • és több egyetemközi fejlesztési projekt is beindul, 
  • például és az egyik legnagyobb magyar egyetem kampuszt is létrehoz Üzbegisztánban.

(MTI)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!