Átvenné négy színház teljes finanszírozását a Főváros, mert veszélyben érzik a művészi szabadságot

Szerdán tárgyal a Fővárosi Közgyűlés Budapest költségvetéséről, és ennek része lesz a színházak finanszírozása is.

Az Országgyűlés decemberben fogadta el a kulturális törvény módosítását, amiben az állam jelezte: ha a Főváros kezdeményezi, átveszik a színházak finanszírozását. De arra is van lehetőség, hogy az önkormányzatok lemondanak az állami támogatásról, és száz százalékban maguk vállalják a működtetési költségeket (Gulyás Gergely miniszter szerint ez lenne a legnormálisabb). És marad a fele-fele rendszer is. 

Karácsony Gergely főpolgármester egy Facebook-posztban jelentette be, hogy kiválasztottak négy színházat, a Katonát, az Örkényt, a Radnótit és a Trafót, mert mert azok művészi szabadságát veszélyben érzik. Ezek finanszírozását teljes egészében a Főváros vállalja magára.  

A többi színház esetében (József Attila Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Thália Színház, Új Színház és a Vígszínház) marad a vegyes, vagyis állami és önkormányzati finanszírozás. És egy olyan színház sem lesz, amit átadnak az államnak. 

Karácsony utalt rá, hogy szerették volna több színház esetében is átvenni a teljes finanszírozást, de erre nincs elég anyagi forrásuk. „Utálatos helyzet, utálom magam is ezt a törvényt, ezért úgy kellett ebben az ügyben is számolnunk, hogy figyelemmel legyünk arra, nem csak színházakat kell finanszíroznunk ebben a városban. A vállalás betartása tehát nem veszélyeztetheti a város működőképességét” - írta a főpolgármester. 

Az előterjesztésben az szerepel, hogy a fővárosi kőszínházak tavaly több mint 6,7 milliárd forint állami támogatást kaptak, ezt az összeget teljes egészében a fővárosi önkormányzat nem tudja biztosítani úgy, hogy ahhoz ne kelljen elvonni forrásokat más közszolgáltatásoktól, mint például a tömegközlekedéstől, vagy az utak karbantartásától

Van azonban egy pont, ami miatt borulhat a főváros és a kormány egyezkedése a színházakról. Ez a fővárosi Szabad-Tér Színház vezetői posztja. Bán Teodóra helyett a főpolgármester Benkő Nórát nevezné ki. Ami viszont nem tetszik a kormánynak. Gulyás Gergely miniszter ezt a mai sajtótájékoztatóján is megerősítette. Gulyás emlékeztetett rá, hogy a pályázatokat elbíráló szakmai testület Bán Teodóra pályázatát egyhangúlag támogatta, Benkő Nóráét viszont leszavazták. Ha ezek után Karácsony mégis Benkő Nóra kinevezését terjeszti a holnapi közgyűlés elé, és megszavazzák az új vezetőt, akkor a kormány felfüggeszti a színházak finanszírozásáról szóló tárgyalást, és működtesse a főváros saját maga a színházait. 

Karácsony a Szabad Tér Színházról a posztban azt írta, hogy azt „a jövőben valós funkciójának megfelelően üzemeltetjük tisztán önkormányzati finanszírozásból. Ezt a színpadot többek között független színházi produkciók befogadására is alkalmas helyszínné tesszük, ehhez igazítjuk a cég jogi státuszát és működtetését”. 

Vagyis kivennék a közösen finanszírozott körből ezt is, ezzel saját hatáskörben tartva döntést a vezetőről is. Gulyás viszont Bán leváltását és Benkő kinevezését az egész finanszírozási tárgyalás központi elemévé emelte. 

Csütörtökön ülésezik a kormány és a főváros fontos ügyekben egyeztető fóruma, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, Karácsony és Gulyás részvételével. Ez biztosan téma lesz. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér