A fenntartó nem fizet kártérítést a bicskei gyermekotthonban zaklatott áldozatoknak

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak nem áll módjában teljesíteni a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban elkövetett szexuális bűncselekmények áldozatainak kártérítési igényét és annak 30 napon belüli megfizetését - írja a Népszava egy kiszivárgott főigazgatói válasz alapján.

A bicskei gyermekotthonban feltárt szexuális erőszak ügyében, a bíróság tavaly szeptemberben Vásárhelyi Jánost szexuális erőszak, annak kísérlete és szexuális visszaélés miatt jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre, egy volt nevelőt, K. Bélát felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Vásárhelyi János és egykori helyettese első fokon kényszerítés miatt is börtönbüntetést kapott, mert a vád szerint már felfüggesztett igazgatóként helyettese segítségével a vallomása visszavonására próbálta rávenni az egyik gyereket.

2018-ban az otthon volt igazgatóját, első fokon V. Jánost nyolc év fegyházbüntetésre ítélte, valamint véglegesen eltiltotta minden foglalkozástól, amiben 18 éven aluliakkal kéne foglalkoznia. A másodrendű vádlottat a Székesfehérvári Törvényszék másfél év, három évre felfüggesztett börtönre ítélte. A vád szerint V. János 2004-2016 között legalább tíz kiskorú fiút, a másodrendű vádlott nevelő, K. Béla pedig négy gyereket zaklatott szexuálisan, mindketten kihasználva a gondozásukra bízott kiskorú sértettekkel fennálló alá-fölérendeltségi viszonyukat.

Az ügy azután derült ki, hogy  2016 októberében az RTL Klub Házon Kívül című műsorában Pop Mert Julián és Illés Levente beszélt a gyermekotthonban történt szexuális zaklatásokról. 

Az áldozatok kártérítési igényt nyújtottak be azokhoz az intézményekhez, amelyek fenntartói vagy felügyelői voltak az otthonnak.  Az SZGYF 2013 óta fenntartója az intézménynek. A lap szerint a sértettek a hivatalok megkeresésével párhuzamosan a bíróságra is benyújtják polgári peres kártérítési igényüket. 

Várhatóan polgári per lesz az ügyből, és a bíróság állapítja majd meg, hogy követett-e el mulasztást az SZGYF, és a kártérítés összegét is megállapíthatja a bíróság. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó