Nyolc év börtönt kapott a bicskei gyermekotthon volt igazgatója

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Első fokon ítélet született a bicskei gyermekotthonban feltárt szexuális erőszak ügyében, a bíróság az otthon volt igazgatóját, V. Jánost nyolc év fegyházbüntetésre ítélte, valamint véglegesen eltiltotta minden foglalkozástól, amiben 18 éven aluliakkal kéne foglalkoznia. A másodrendű vádlottat a Székesfehérvári Törvényszék másfél év, három évre felfüggesztett börtönre ítélte.

A vád szerint V. János 2004-16 között legalább tíz kiskorú fiút, a másodrendű vádlott nevelő, K. Béla pedig négy gyereket zaklatott szexuálisan, mindketten kihasználva a gondozásukra bízott kiskorú sértettekkel fennálló alá-fölérendeltségi viszonyukat.

Az Index helyszíni beszámolója szerint V. Jánost kezén-lábán bilincsben vezették elő, a másodrendű vádlott szabadlábon védekezhetett. A bíró az igazgató személyiségét éretlennek és nárcisztikusnak írta le, a nevelőt pedig infantilisnek, akinél megjelenhet a szadomazo viselkedés.

A bicskei gyermekotthonban történteket 2016 októberében az RTL Házon kívül című műsora tárta fel. Két áldozat, Illés Levente és Pop Mert Julián arcukat és nevüket vállalva mesélték el történetüket. Az igazgató és a nevelő ellen majd egy évvel később, 2017 augusztusában emeltek vádat. A vádirat szerint az otthont 26 éven át igazgató V. különböző kedvezmények fejében kényszerítette a gondozására bízott fiúkat orális szexre. V. amúgy Bicske díszpolgára, a rangos gyermekvédelmi kitüntetés, a Bárczy-díj birtokosa. (Via Index)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 8,5 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.