Hirtelen Németországban is megugrott a fertőzöttek száma

külföld
2020 március 05., 11:14

Német szakértők valószínűleg azonosították az első európai fertőzöttet. A New England Journal of Medicine-ben megjelent levelük szerint az első európai fertőzött egy máskülönben egészséges, 33 éves német üzletember lehetett, aki január 20-án vagy 21-én találkozhatott egy kínai üzleti partnerével, aki akkor még tünetmentes volt, csak Kínába hazatérésekor, a repülőn lett rosszul. Nála január 26-án igazolták teszttel a fertőzést. A 33 éves német üzletember viszont már január 24-én megbetegedett, január 25-re már magas láza is lett, és erősen köhögött. De másnap estére már jobban érezte magát, így január 27-én újra munkába állt. Január 28-án már három munkatársánál is kimutatták a fertőzést.

Németországban amúgy a legfrissebb tájékoztatás szerint már 349 fertőzött van, az elmúlt 24 órában 109 új esetet azonosítottak. Hétfőn a Robert Koch Intézet még csak 38 igazolt fertőzésről számolt be.

Csütörtökön már Svájcban is volt halálos áldozata a járványnak, egy 74 éves asszony halt meg azután, hogy megfertőzte az új koronavírus. Kedd óta volt elkülönítve a lausanne-i Egyetemi Kórházban.

Nagy-Britanniában pedig egyre több jel utal arra, hogy a járvány már az országon belül is terjed, vagyis egyre több olyan esetet találnak, ahol a fertőzött nem járt külföldön és nem is találkozott külföldről hazaérkezővel. Erre tekintettel a brit kormány már nem is a külföldről érkezők elkülönítésére, hanem a járvány terjedésének „késleltetésére” koncentrálnak.

Az Egyesült Államokban közben komolyan felmerült az esélye, hogy a törvényhozók körében is kirobbanhat a járvány. A múlt hétvégén tartották a legnagyobb amerikai zsidó lobbiszervezet, az AIPAC konferenciáját a fővárosban, melyen részt vett egy csoport New Yorkból, akik "potenciálisan kapcsolatba kerültek a konferencia előtt egy fertőzöttel". New Yorkban a kormányzó, Andrew Cuomo szerdai tájékoztatása szerint egy négytagú család és a szomszédjuk is fertőzött, így már legalább hat fertőzött van az államban.

Az amerikai törvényhozás orvosainak értékelése szerint egyelőre nincs szükség rendkívüli intézkedésekre, ha netán valaki megbetegedne, az forduljon a saját orvosához, az esetet egyelőre "alacsony kockázatúnak" minősítették.

Kaliforniában, ahol immár halálos áldozata is van a járványnak, a hatóságok arra jutottak, hogy a fertőzést - a halálesetet okozót is - egy Hawaiiról érkező óceánjárón hurcolhatták be. Ez az óceánjáró is a Princess társaságé, Grand Princess a neve. A fedélzetén úgy 2500-an lehetnek, közülük már 21-nél - 11 utasnál és a személyzet tíz tagjánál - jelentkeztek tünetek szerdán.

Iránban is kezdik végre egyre komolyabban venni a járvány terjedését, miután februárban a választások miatt hosszú ideig elhallgatták, hogy a vírus már az országban is megjelent. Az iráni hatóságok legfrissebb összesítése szerint már 3515 fertőzött van, és már 107-en vesztették életüket. A kormány most az iráni óév március 20-i végéig bezáratná az iskolákat, és korlátozni fogják az utazást a nagyvárosok között.