Gasztropolitika: Az MSZP baloldalát szalámizná le a baloldali cukrászok új pártja, a Szanyi Tibor-féle Igen Szolidaritás

politika
2020 március 06., 14:14
  • Új, markánsan baloldali párt jelent meg az ellenzéki térfélen, azaz fog megjelenni, ha majd be is jegyzik az Igen Szolidaritás Magyarországért (ISZOM) nevű új formációt
  • A pártot a Szolidaritás Mozgalom elnöke, a független parlamenti képviselő Székely Sándor, az MSZP-t nemrég elhagyó Szanyi Tibor, az MSZP-ből, Zöld Baloldalból és a Balpártból ismerős Kalmár Szilárd szociális munkás és a kórházi ápolóból lett egykori Együtt-politikus Huszti Andrea alapította.
  • Ha hivatalosan is megalakultak, az elnök Huszti lesz.
  • A bemutatkozó eseményükön úgy dörögtek az ígéretek, mint az Auróra ágyúi, de azokat nem tengerészek, hanem progresszív cukrászok sütötték el.
photo_camera Szanyi cukrászmester Fotó: botost/444.hu

Ha a bemutatkozó sajtótájékoztatójukon elhangzottakból indulunk ki, akkor 

a legfrissebb magyar ellenzéki párt kompromisszummentesen baloldali gerillacukrászokból áll, akiknek az a fő célja, hogy egy új szeletet rakjanak hozzá egy ismert édességhez, az úgynevezett Ellenzéki Tortához. 

Ezt a tortát többször is megemlítették, eközben Szanyi “Szanyi Kapitány” Tibor, a vadonatúj baloldali párt, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom egyik alapítója azt is elárulta, hogy az a szelet, amit hozzá akarnak tenni az ellenzéki tortához - igen, hozzátenni, nem pedig elvenni -, nemcsak nagy szelet lesz, de a torta finomabb is lesz tőle.

Ezen a ponton nehéz volt nem arra gondolni, hogy ha egy torta szeletei közé beleerőltetünk még egy szeletet, az addig kerek torta szétcsúszik és hülye alakja lesz.

Ha jól értettem, az extra tortaszelet azért lesz különösen finom, mert a tölteléke jó sok pénzből fog állni, bár a recept első blikkre kissé rágósnak tűnik. Az Igen Szolidaritás ugyanis nem az a párt, ami elvont ígéretekkel akar ismertté válni. Nyitásnak azt követelték, hogy

  • A minimálbért emeljék nettó 200 ezer forintra.
  • A családi pótlékot triplázzák meg 37500 forintra.
  • A legkisebb öregségi nyugdíjat a mostani 28500-ról emeljék meg 100 ezer forintra.

Az Igen Szolidaritás "határozottan baloldali" politizálásának ugyanis az az alapja, hogy durva szociális válság van Magyarországon, a kormány és a KSH pedig egyszerűen hazudnak az átlagkeresetről és hasonlókról.  

Székely Sándor szerint a kormány hamisítja az adatokat, az emberek pedig igazából "elképesztően keveset" keresnek.

photo_camera Elől Székely Sándor, a háttérben a Hidegtálakon Merengő Kapitány. Fotó: botost/444.hu

Hogy miért nem az fog történni, amit a naivabb nemcukrászok képzelnének, miszerint egy új ellenzéki párt megjelenése a létezőktől vesz el szavazatokat? Szanyi szerint például azért, mert a baloldali szavazótábor igazából lényegesen nagyobb, mint a létező baloldali pártok összesített szavazótábora. Na és azért is, mert ők a baloldali értékrendű, eddig nem szavazó fiatalokat is megcélozzák. De Kalmár Szilárd szerint is sokan vannak az otthont kereső baloldaliak. A sajtótájékoztató utáni kötetlen trécselés közben Székely - balos politikushoz képest meglepően rugalmas módon - a Momentumot hozta fel pozitív példának arra, hogy ők képesek voltak sikeresen megszólítani egy új, fiatal szavazóréteget.

photo_camera Huszti Andrea pártelnök. Fotó: botost/444.hu

A tájékoztató közben felmerült, hogy az új párt megpróbál-e Gyurcsány Ferenchez és a DK-hoz hasonlóan a megroggyant MSZP-ből átcsábítani tagokat és politikusokat. Amire először azt válaszolták, hogy dehogyis. A továbbra is nyomdakészen fogalmazó Szanyi szerint "nincs törekvésünk más pártok szervezeti réseibe behatolni." 

Ehhez képest Kalmár Szilárd, úgyis mint a Baloldal Szirénje, kábé két perccel később konkrétan még azt is megnevezte, hogy nem csak úgy általában várják az "egyszerű szocialista párttagokat", hanem konkrétan a Baloldali Tömörülés nevű MSZP-s platform tagjaira számítanak. Akik felé nyitottak, de nem presszionálják őket. Pedig megnézném, ahogy Kalmár és Szanyi sorra nyomás alá helyeznek egy rakás elkötelezett ószocialistát. Kalmár a "nem csábítunk senkit" üzenetét a következő szavakkal fordította le a Baloldali Tömörülés tagjainak:

"Ha jönni akartok, van hová jönni."

photo_camera Kockás ingben Kalmár Szilárd. Fotó: botost/444.hu

Mindezek közben az újságírók mellett ott ült a teremben az MSZP veterán szakszervezetis legendája, Szöllősi Györgyné, hogy pár szóban elmesélje nekünk, nemrég kilépett az MSZP-ből.

El sem merem képzelni, mi menne itt, ha az Igen Szolidaritás nem ódzkodna ennyire az MSZP leszalámizásától.

Na de mire készül a gyakorlatban az új balos párt? A legkonkrétabb, amit megtudtunk, az volt, hogy szinte mindent a leendő előválasztásokra tesznek fel. Azokra, amiken reményeik szerint az ellenzék majd eldönti, kik legyenek a Fidesz ellen induló egyéni jelöltek a 106 választókörzetben. Az Igen Szolidaritás mind a 106 helyen indítani szeretne saját előjelöltet.

Ha kiderült, hány emberük maradt állva, készek lesznek az együttműködésre. Bárkivel, aki egyetért velük abban, hogy le kell küzdeni a szociális válságot. 

A párt, ha jól értettem, egyfajta politikai hajléktalanszálló szerepét is be akarja tölteni, hiszen Kalmár szerint az "mozgalmi otthona" lehet majd "sok otthont kereső baloldalinak". 

Hogy pénzük miből lesz minderre? Szanyi szerint ők nem mennek "fideszes dugipénzek után", Székely pedig azt idézte fel, hogy a Szoldaritás Mozgalom 9 éve képes elműködni országosan a tagok pénzéből. Az egy ponton egészen átszellemültté váló Szanyi történelmi példákkal igyekezett bemutatni, hogy nem kell gazdag finanszírozó a sikeres baloldali politizáláshoz: Budapest "három fantasztikus baloldali templomát" - mint kiderült, ezek munkásotthonokat és szakszervezeti székházakat takarnak - annak idején téglánként rakták össze. Ez persze az elnyomó Horthy-rendszer korabeli épületeire is igaz volt, így feltételezem, hogy Szanyi a munkásadakozásra gondolhatott. 

És hogy mit kapunk, mi, a magyar politikai közösség tagjai az Igen Szolidaritás Magyarországérttól? Ha az alapítók minden álma valóra válik, akkor jólétben élő országot plusz egy teljesen új társadalmi működési modellt. Utóbbira a párt által igen komolyan vett klímaváláság miatt lesz szükség. 

Mivel egy bemutatkozó sajtótájékoztatón ennél többet képtelenség megtudni, ráadásul azt is képtelen voltam kiverni a fejemből, hogy az új párt neve a legtermészetesebben ISZOM-ként rövidíthető, ezen a ponton távoztam a helyszínről, merft hogy mi lesz az ISZOM-ból, az úgyis csak a következő két évben fog eldőlni.