Tiborcz István üzletfelei 5,6 milliárdnyi közpénzt kaptak napelemparkokra, amint a kormány a klímavédelem felé fordult

gazdaság
2020 március 09., 11:52
comments 101

A miniszterelnök vejéhez köthető üzletemberek és már NER-kedvezményezettek kapták a legmagasabb összegű támogatásokat abban az állami hitelprogramban, amimek keretében 2018-tól legfeljebb 30 milliárd forintot oszthattak szét mikro-, kis- és középvállalkozásoknak korszerű energetikai beruházásokra, írja tényfeltáró cikkében a Válasz Online.

A három érintett

  • Sájer Gábor, az egykor Tiborcz István tulajdonában állt Elios Zrt. volt vezérigazgatója, aki megbízási szerződéssel ma is egykori tulajának dolgozik.
  • Dicső László, aki a Válasz szerint inagtlanügyekben Tiborczék "előkóstolója", aki az általa megszerzett ingatlanokat később átadja a megbízóinak.
  • és Figura Ferenc, Dicső állanó üzelttársa.

233 cég nyert pénzt, vagyis nulla százalékos kamatozású, kezelési költség nélküli hitelt, amit csak 2 után kellett elkezdeni törleszteni. A döntő többségük maximum 149 milliót kapott, de néhány vállalkozásnak azért az egymilliárd forintos maximum közelében jutott. Az összesen 10 ilyen - vagyis 900 millió és 1 milliárd forint közötti támogatásban részesülő - cégből 4 azé az üzleti csoporté, akik közvetlenül kapcsolódnak Tiborcz Istvánhoz.

Tiborcz üzletfelei valójában egyetlen projektre, egy gyürei napelemparkra kértek pénzt, de a projektet elosztották 4, az érdekeltségükbe tartozó cég között, így sikerült 3,9 milliárdot felnyalniuk, miközben egy projektre elvileg 1 milliárd volt a maximum.

Ugyancsak milliárdközeli összeget nyert a pályázaton Homolya Róbert államtitkárból lett MÁV-vezér családjának cége, négy kapcsolódó vállalkozással együtt. Ez 9 cég a 10 nagy támogatottból, a tizedik pedig annak az Ináncsy családnak az érdekeltsége, amely a vágóhíd területét eladta Adnan Polat török üzletembernek, orbán miniszterelnök személyes barátjának.

A másik ügyben az MFB a finanszírozó

A Tiborcz-közeli körbe tartozó Sájer Gábor a Baranya megyei Keszü és Siklós kültelkein megvalósult erőművek projektjét 10 projektcéggel végzi, amikben az ő Nexteen Zrt-je a többségi tulajdonos, a kisebbségi részt viszont a Rogán Antal-féle lakáslottóval híressé vált Carion vállalatcsoportjához tartozó Capitalisatio Kockázati Tőkealap birtokolja.

Ez a céghalmaz a Válasz szerint közel 2,2 milliárdos állami tőkeinjekciót kapott a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül.

A Válasz számításai szerint így összesen 5,6 milliárd indult el az államtól a Tiborcz-közeli üzletmeberek felé.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.