Nagyobb sugarú körben és hosszabb ideig fertőzhet az új koronavírus, mint gondoltuk

külföld
2020 március 11., 05:33

Frissítés 09:22: A tanulmány részleteiről beszámoló South China Morning Post friss közlése szerint a cikk alapjául szolgáló tanulmányt indoklás nélkül visszavonta az azt megjelentető Practical Preventive Medicine folyóirat. A lap megkereste a tanulmány szerzőit, és a cikk frissítését ígéri. Ha választ kapnak, mi is így teszünk.

Nagyobb sugarú körben, és a feltételezettnél tovább fertőzhet az új koronavírus zárt térben, állapították meg kínai kutatók. A tudósok, a Hunan tartományi Járványügyi központ kutatói a megfigyelőállam adta lehetőségekkel élve egy fertőzött hunani páciens buszos útját követték le, és jutottak az eddigieknél aggasztóbb megállapításokra, számolt be kutatásaik eredményeiről a South China Morning Post.

A hunani kutatók egy helyi gócot térképeztek fel. Mint írják, január 22-én, a kínai holdújév utazószezonjának csúcsán egy "A"-ként jelölt fertőzött felszállt egy tömött távolsági buszra. Mivel Kínában minden távolsági buszt bekameráznak, így egészen pontosan nyomon tudták követni, hogy kikkel és milyen kapcsolatba került. Az utóbbira könnyű volt a válasz, az utas nem létesített kapcsolatot az utastársaival, csak ült a székében. Esete így tökéletesen alkalmas volt a fertőzés légi terjedésének vizsgálatára.

A kutatás két legmegrázóbb megállapítása, hogy

  • utastársai közül hárman olyanok is megfertőződtek, akik több mint négy méternyire ültek tőle;
  • a buszon utazók közül megfertőződött egy olyan utas is, aki fél órával azután szállt csak buszra, hogy "A" már leszállt a járműről.

Ezidáig úgy tartották, hogy cseppfertőzéssel ennél kisebb sugarú körben terjedhet csak a vírus. A kínai hatóságok ezért is ajánlották eddig azt, hogy az emberek tartsanak egyméteres távolságot egymás között - és az amerikai járványügyi központ ajánlása is csupán két méter távolságot ajánl a fertőzés elkerülésére. És ezidáig úgy gondolták, hogy a köhögéssel, tüsszentéssel a levegőbe kerülő aeroszolok viszonylag rövid ideig élnek és fertőznek csak.

Hasonlóan megrázó felismerésük volt a kutatóknak, hogy a különböző felületeken - például üvegen, műanyagon, fémen, szöveten vagy papíron - megtapadó vírusok még 37 fokos melegben is akár 2-3 napig életben maradnak.

A vizsgált járművön 48-an utaztak, plusz a sofőr. A busz minden ablaka zárva volt, és ment a légkondi, amivel januárban aktuálisan fűtöttek. Ez nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy a levegőben a vírus jobban terjedhetett, mert a felfelé áramló meleg levegő jobban szétszórta.

A fertőzött utas a busz utolsó előtt sorában ült. A négyórás út alatt megfertőzte a közvetlenül mögötte ülő utast, illetve a hátsó sor másik végén ülőt. Megfertőzött egy három illetve egy négy sorral, tehát még a korábban veszélyesnek gondolt két méteres távolságon belül ülő utast - közülük az egyik tünetmentes maradt, csak a teszt mutatta ki a fertőzését. És megfertőzött három utast, akik hat, illetve hét sorral előtte, négy-négy és fél méternyire ültek tőle.

"A" páciens leszállása után új utasok ültek a buszra, közülük egy fertőződött meg, aki amúgy egy sorral előrébb, a folyosó túloldali székére ült. Ő a kutatók szerint az előző turnusban utazó, megfertőződött utasok kilégzett részecskéit lélegezhette be. "A" egy kisbusszal folytatta az útját, azon még két embert fertőzött meg - az egyikük szintén 4,5 méternyire ült tőle.

Mindezek alapján a kutatók a felületek fertőtlenítésének, illetve a maszk viselésének fontosságát hangsúlyozzák. Javaslatuk szerint a tömegközlekedésen utazóknak az utazás teljes ideje alatt érdemes maszkot viselniük, védve magukat a levegőben terjedő vírus belégzésétől. A buszokat pedig ajánlásuk szerint naponta többször is érdemes fertőtleníteni, főleg a nagy pályaudvarokon, ahol cserélődnek az utasok. Javasolták továbbá, hogy a buszok légkondiját állítsák be úgy, hogy az minél inkább cserélje is a levegőt, ne csak fűtse azt.