A világháborúhoz hasonlítják az olaszországi helyzetet

külföld
2020 március 13., 08:17

"A második világháború óta nem tapasztalt terhelést jelent a kórházaknak ez a járvány" - idézte a New York Times Massimo Gallit, a milánói Sacco Egyetemi Kórház fertőző osztályának igazgatóját. "Ha a dagály tovább nő, egyre nehezebb lesz megkísérelni gátat szabni neki" - mondta. Olaszországban olyan sebességgel terjedt a járvány, hogy a végsőkig szétfeszített egészségügyi ellátórendszerben a háborúkban és katasztrófahelyzetekben alkalmazott technikához, a triázshoz folyamodtak, mely során elsősorban azok megmentésére koncentrálnak, akiknek jobb esélyük van a túlélésre, mert már porciózni kell a kapacitásokat.

Európa többi országában egyelőre még közel sem olyan súlyos a helyzet, mint Olaszországban, de már vannak aggasztó jelek. Spanyolországban például csütörtökön csaknem megduplázódott a járvány halálos áldozatainak a száma, és erős növekedésnek indult az igazolt fertőzött esetek száma is. Nagy-Britanniában pedig a miniszterelnök, Boris Johnson figyelmeztette arra a polgárokat, hogy sokan "idő előtt fogják elveszíteni szeretteiket". Nagy-Britanniában ezidáig már tíz halottja van a járványnak, melyben eddig igazoltan 596-an fertőződtek meg.

A brit egészségügyi hatóságok ezért változtattak a protokollon, és ezentúl a kórházban ápoltak tesztelésére koncentrálnak. A továbbiakban már nem kérik, hogy akinek tünetei vannak, az jelentkezzen telefonon, mert a vonalak már túlterheltek.

Nagy-Birtannia Magyarországhoz hasonlóan egyelőre elzárkózott az iskolák bezárásától. Johnson szerint a szakértők tanácsai alapján a lépés jelenleg még több kárt okozna, mint amennyi hasznot hajtana, de folyamatosan figyelik a helyzetet, és szükség esetén megváltoztatják döntésüket. Angliában egyelőre a közösségi eseményeket se korlátozzák, mert Johnson szerint "a tudományos útmutatás alapján ennek kevés hatása volna a járvány terjedésére". Hogy ezt mire alapozza, azt nem fejtette ki, a tudomány jelen állása szerint pont a járvány kezdeti szakaszában volna a legnagyobb jelentősége a közösségi távoltartásnak, hogy a fertőzés ne robbanásszerűen induljon be, azonnal túlterhelve az egészségügyi ellátórendszert. Skócia nem is követi az angol példát, a helyi kormány azt kéri, hogy a jövő héttől minden, ötszáz főnél többet mozgató eseményt mondjanak le.

Jelenleg amúgy úgy tűnhet, mintha a járvány Nagy-Britanniában elsősorban a profi futballistákat sújtaná - talán azért, mert őket elég gondosan szokták kivizsgálni csapatorvosaik. A héten már két elsőosztályú csapat, az Arsenal és a Chelsea is jelentett fertőzöttet, ezért a Chelsea részben le is zárta edzőközpontját.

A járvány egyik nagy vesztese az óceánjáróipar. Két nagy társaság, a járványban nagyon is érintett Princess Cruises - aminek az egyik hajója, a Diamond Princess az egyik legnagyobb járványgóc volt februárban -, illetve a Viking Cruises fel is függesztette a hajók működését. Egy harmadik nagy társaság, a Royal Caribbean Cruises, aminek a részvényárfolyama csütörtökön 32 százalékot zuhant az amerikai kereskedésben, ezt még nem lépte meg, viszont úgy döntött, hogy hetven éven felüli utasokat csak külön orvosi igazolással enged a hajóira, amelyben igazolják, hogy semmilyen súlyos, krónikus betegségük nincs.