Az egészségügyi dolgozónak azt mondták, csak tünetek esetén tesztelnek, a lázas betegnek azt, hogy nem elég súlyos az állapota

járvány
2020 március 22., 18:00

„Közölte velem, hogy 12 napja egy repülőgépen utaztam egy koronavírus- fertőzött emberrel”

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársa hívta ezzel néhány napja egyik olvasónkat, aki március elején érkezett haza Budapestre repülővel Dániából.

Olvasónk, egy fiatal férfi a budapesti leszállás után néhány nappal belázasodott, és erősen köhögni kezdett. Barátnője kérdésére a Szent László Kórház dolgozói telefonon azt mondták, a férfinak nem kell bemennie a kórházba, gyógyuljon csak otthon. Így is tett, néhány nap múlva jobban is lett.

Ezután érkezett a telefon, ami arról szól, hogy fertőzöttel utazott együtt néhány nappal azelőtt, hogy visszatért volna Magyarországra. Amikor azonban megkérdezték a hatóság emberét, jelentkezzen-e koronavírus-tesztelésre, emlékei szerint az illető dolgozó azt mondta neki:

„Ha gyógyult, akkor nem kell.”

Eddigre már a férfi barátnője is belázasodott és köhögött, vele kapcsolatban az volt a hatóságok válasza, hogy ugyan esetében a kedd óta esedékes új protokoll szerint mentőt kellene küldeniük a teszt elvégzésére, ez a rendszer egyelőre még nem üzemképes, ezért jelenleg nem tudják tesztelni őt.

Még aznap azonban újabb telefont kaptak, ezúttal az NNK illetékes területi irodájából, hogy mégis végeznének teszteket, és hatósági karantént is elrendelnek majd náluk, de egyelőre még nem látják, mikor tudnak erre sort keríteni. A pár türelmét kérték.

Egy órával később egy újabb telefonhívásban a hatóság azt közölte, hogy mégsem tudják elrendelni a tesztelést.

Nem teljesen értettem, de azt mondta, hogy a beteg, akivel kapcsolatba kerülhettem a repülőn, Ausztriában van felügyelet alatt, ezért nem lehetséges, hogy a magyar hatóságok tesztet kérjenek az esetemben

- mondta a 444-nek az érintett férfi.

Az NNK embere azonban azt tanácsolta hogy, próbálják meg a háziorvosukon keresztül elérni, hogy mégis teszteljék őket. A jelenlegi protokoll szerint ugyanis a háziorvosok is kérhetnek tesztet koronavírus-gyanús pácienseknek, telefonos egyeztetés alapján.

A háziorvos viszont azt mondta, nem tud nekik tesztet kérni, mert betegségük nem súlyos lefolyású, márpedig jelenleg a tesztelésre ez a protokoll.

Az esettel kapcsolatban kérdéseket küldtünk az NNK-nak, amint válaszolnak frissíteni fogjuk a cikket.

Egy fővárosi egészségügyi dolgozó, hiába került kapcsolatba a napokban igazoltan koronavírusos beteggel, amiért házi karantént rendeltek el nála, szintén nem kapthat tesztet.

A hét közepén érkezett rendelésre egy beteg, nehezen kapott levegőt, és láza is volt

- mondta a 444-nek egy fővárosi kórház egyik dolgozója. Megröntgenezték a tüdejét, és az eredmények alapján azonnal hívták mentőket - mondván, korona gyanús esetről van szó. A beteget elszállították, később pedig csak informálisan értesültek róla, hogy pozitív lett a tesztje.

A beteggel kapcsolatba került egészségügyi dolgozók még simán hazamehettek, több mint 48 órával később jelentkeztek csak náluk a hatóságok, hogy otthoni karantént fognak náluk elrendelni. Végül ez is csak a hétvégén történt meg.

Most itthon vagyok, kérdeztem, hogy tesztet nem csinálnak-e, de azt mondták, hogy csak tünetek esetén tesztelnének

- mondta az egészségügyi dolgozó, aki azt sem érti, hogy a vele egy háztartásban élő családtagjaira miért nem vonatkozik a karantén, hiszen ha ő elkapta a betegtől a vírust, akkor vele együtt élő embereket könnyen tovább fertőzhetné.

Nagyon szeretnék én is olyan elbánást, mint amilyen a belügyminiszter úrnak járt, miután találkozott valakivel, akiről később kiderült, hogy vírusos, és erre őt is azonnal letesztelték

- mondta.