Mohácson is megjelent a koronavírus, a polgármester szerint a beteg az elmúlt két hétben 100 emberrel találkozott

Egészségügy
2020 március 21., 23:11

Az operatív törzs ugyan nem hozza nyilvánosságra, hogy hol laknak a koronavírussal fertőzöttek, több polgármester viszont bejelenti, ha tudomást szerez arról, hogy a járvány megjelent a településen. 

Csorbai Ferenc, Mohács polgármestere a Facebookon hívta fel a mohácsiak figyelmét arra, hogy a város egyik - általa nem megnevezett - lakójának pozitív lett a tesztje. A bejelentést egyrészt azzal indokolta, hogy a hírek amúgy is gyorsan terjednek, ő pedig felelősséggel tartozik a város lakóinak. 

Másrészt a betegnek az elmúlt két hétben százat meghaladó számú kontaktja volt - mondta Csorbai, hivatalos értesülésekre hivatkozva. 

link Forrás

„Ilyen méretű kontaktálódás esetén a járványügyi tapasztalatok alapján hirtelen nagyszámú megbetegedés várható, akár helyi karantén elrendelésére is sor kerülhet” - mondta a polgármester.

A bejelentett betegen túl délelőtt egy idős nőt is Mohácsról Pécsre szállítottak koronavírus gyanújával, őt a polgármester tájékoztatása szerint „lélegeztető gépre kötve az intenzív osztályon ápolják”.

Csorbai azzal folytatta, hogy több száz, ma még tünetmentes vírushordozó jár közöttünk Mohácson, ami azt jelenti, hogy „minden mohácsi lakost potenciális vírushordozónak kell tekinteni”. Ezért mindenkit a legnyomatékosabban arra szólít fel, hogy maradjon otthon, illetve, hogy csak a leghalaszthatatlanabb esetekben hagyja el otthonát, akkor is csak egy-egy fő intézze az olyan ügyeket, mint például a bevásárlás. Más területeken térjenek át a telefonos vagy elektronikus ügyintézésre. Kerüljék a személyes találkozásokat, viseljenek maszkot és kesztyűt. És figyeljenek továbbra is fokozottan a higiéniai szabályok betartására, mert ezzel is életeket menthetnek.

Ezek után azért igyekezett megnyugtatni is a mohácsiakat: „kérem, őrizzék meg higgadtságukat. Pánikra semmi ok. Összehangolt szakmai munka folyik, melynek reményeink szerint meglesz az eredménye”.

Arról is beszélt, hogy a Mohácsi Kórház főigazgatója tájékoztatta őt arról, hogy a kórház felkészült a betegellátásra.

Korábban két másik Baranya megyei polgármester is bejelentette, hogy megjelent a koronavírus a településükön. Csütörtökön Sándor Tibor Antal, Kővágószőlős polgármestere a Facebookon közölte, hogy „Fontosnak tartom, hogy néhány tényt tisztázzunk, ne adjunk alapot találgatásoknak, alaptalan spekulációknak. Ennek alapján szeretném tájékoztatni önöket, hogy településünkön, Kővágószőlősön is megjelent a koronavírus, jelenleg egy fő fekszik kórházban igazolt vírusfertőzés okán.” Ezek után felszólította a helyieket, hogy maradjanak otthon és tartsák be az előírásokat. 

Szombaton Bakonya község Facebook-oldalán közölte Janz Anikó polgármester, hogy koronavírussal ápolnak egy bakonyai lakost a pécsi kórházban. Egy nappal korábban még arról írt, hogy szomorúan tapasztalja, a helyiek nem veszik komolyan a kormány intézkedéseit, szakemberek javaslatait.

bama.hu pénteken este azt írta, hogy házi karanténba került egy orvos és négy ápoló Pécsen, mert kapcsolatba kerültek egy koronavírusos beteggel.