A szlovén kormány megduplázza az egészségügyi dolgozók fizetését a járvány idejére

Egészségügy
2020 március 24., 18:04

A koronavírus-válság idejére 30 százalékkal csökkenti az állami tisztségviselők fizetését, köztük a parlamenti képviselőkét és a miniszterekét a szlovén kormány, jelentette be Janez Jansa miniszterelnök kedden. A kormányfő hozzátette: ezzel egyidőben rendkívüli támogatásokkal segítik az állampolgárokat és a cégeket, hogy átvészeljék a válság első néhány hónapját. Ha az elhúzódna, újabb csomagokról döntenek majd. A benyújtott törvényjavaslat, amiről pénteken szavaz a parlament, többek közt tartalmazza, hogy

  • a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak után az állam kifizeti a járulékokat,
  • rendkívüli nyugdíj-kiegészítést kapnak továbbá a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők,
  • az egy vagy két főt alkalmazó mikrovállalkozások a minimálbér 70 százalékának megfelelő havi jövedelmet kapnak az államtól, amely után nem kell járulékot fizetniük.

A járvány idejére az egészségügyi dolgozók, a polgári védelmi szervezetek és más kulcsfontosságú szolgálatok 10 és 200 százalék közötti illetménykiegészítést kapnak.

A kedden bejelentette csomag értéke mintegy 2 milliárd euró. (MTI)