Rohamosan terjed a járvány New Yorkban, de a kormányzó lát biztató jeleket

Egészségügy
2020 március 25., 15:51

New Yorkban brutális járvány látszik kibontakozni: több mint harmincezer fertőzöttet tartanak nyilván, meredeken nő a kórházba kerülő fertőzöttek, és még ennél is gyorsabban, szinte naponta duplázódva növekszik a halálos áldozatok száma. A húszmilliós megapolisz halálozási statisztikája most ijesztőbb mértékben romlik, mint Madridé vagy Lombardiáé.

A Financial Times grafikonján a halálos áldozatok:

link Forrás

Andrew Coumo, az állam kormányzója azonban legutóbi sajtótájékoztatóján úgy értékelte, hogy már látszik a meghozott korlátozó intézkedések eredménye, a kórházba kerülő fertőzötek számának növekedése lassul. A vasánapi növeekdési trend még kétnaponta duplázódást mutatott, hétfőn már csak 3,4 nap volt a duplázódási idő, kedden 4,7 nap. Ez biztatónak tűnik.

„Ezt majdnem túl szép, hogy igaz legyen.  Nagyon jó jel, pozitív jel, de még nem száz százalékig biztos, hogy kitart a trend, és az sem, hogy minden adat pontos” – mondta a kormányzó. A városban bezárták az iskolákat, a nem létfontosságú üzemeket, közösségi tereket, vendéglátóhelyeket; az emberek mozgását ugyan nem korlátozzák még olyan drasztikusan, mint tették Kínában vagy Lombardiában, de New York utcái így is elnéptelenedtek.

link Forrás

New Yorkban összesen 30 811 koronás esetet regisztráltak szerda estig (magyar idő szerint), az összes egyesült államokbeli esetszám 58 000 körül van. A város a világ egyik legsűrűbben lakott területe, körülbelül tízezer ember él egy négyzetkilométeren. (Reuters, New York Times, Guardian)