Trump azt mondta, Amerika sosem fog segítséget kérni, aztán segítséget kért Ázsiától és Európától

külföld
2020 március 25., 06:19

Míg Donald Trump az amerikai polgárok felé azt kommunikálja, hogy az országnak nincs szüksége külső segítségre a koronavírus elleni küzdelemben, addig a színfalak mögött az amerikai elnök Dél-Koreával és Európával egyezkedik, hogy küldjenek teszteket, védőfelszerelést és lélegeztető gépeket, írja a Guardian

„Soha nem szabad támaszkodnunk egy idegen ország segítségére, ha a saját túlélésünkről van szó. Amerika sosem lesz egy esdeklő nemzet” - mondta Donald Trump a Fehér Házban kedd este. 

Ugyanazon a napon, amikor ez a mondat elhagyta az amerikai elnök száját, Trump felhívta Dél-Korea elnökét, Mun Dzseint, hogy küldjenek orvosi felszereléseket, ha tudnak. A Fehér Ház hivatalos dokumentumaiban nincs nyoma a kérésnek, azonban a dél-koreai elnökség szerint Trump egy „sürgős kéréssel” fordult hozzájuk. A hívás során Trump dícsérte a koreai tesztprogramot, aminek köszönhetően meg tudták állítani a járvány gyors terjedését. Mun Dzsein azt felelte az amerikai elnöknek, hogy segítene az USA-nak, ha maradna nekik is belföldi többlet. 

A Foreign Policy pedig arról számolt be, hogy egy diplomata a minisztériumból kért egy listát azon országok neveivel, akik esetleg tudnának orvosi felszerelést küldeni az USA-nak.

Az európai és eurázsiai nagykövetségeknek küldött emailből pedig az derül ki, hogy:

„a kritikus szükségletektől függően, az Amerikai Egyesült Államok megvásárolna több százmilliós tételben felszerelést és százezres tételben lélegeztető gépeket.

Amerikában eleinte lassan indult meg a koronavírus tesztelése, de kedden Trump már azzal dicsekedett, hogy az USA nyolc nap alatt több tesztet végzett, mint Dél-Korea nyolc hét alatt.

Csakhogy ha a tesztek elfogynak az országban, akkor képtelenek lesznek a tömeges tesztelésre, ezért az egészségügyi szakemberek azt szorgalmazzák, hogy csak a kórházba került embereken végezzenek teszteket.