„Amit huszonöt év alatt építettünk, azt egy olyan világra építettük, ami nem biztos, hogy visszatér”

Pécsvári Tünde 25 éve él Olaszországban. (Annak idején, a kilencvenes évek végén még együtt dolgoztunk az egyik első magyar online újság, az Internetto szerkesztőségében.) Milánóban kezdett vendéglátóipari vállalkozásba, mára – illetve egész pontosan: a koronajárvány előtti pillanatig – nyolc helyet, kávézókat, éttermeket működtet a városban.

Hogy mi lesz velük, már a kávézókkal, éttermekkel és a több mint száz alkalmazottal, ma még nem tudja. Hetek óta zárva vannak, csütörtök óta a lakását sem hagyta el, boltba sem ment. Nem is szívesen megy, mert a bevásárlás is nagy stressz. Kesztyűben, maszkban, mindenre figyelni, mihez érsz hozzá, kihez mész közel.

A 1,3 milliós Milánóban, sőt a nyolcmilliós régióban teljesen megállt az élet. Nehéz ezt elképzelnie annak, aki valaha járt ebben a nyüzsgő városban. Ez Európa második legnagyobb gazdasági teljesítményű nagyvárosi övezete Párizs mögött. Lombardia összterméke majdnem háromszor akkora, mint egész Magyarországé. Most egész Lombardia áll. Már március elején negyedgőzre állították, március 22-én pedig gyakorlatilag lelőtték az egész gazdaságot. Minden üzemet, minden szolgáltatást. Csak élelmiszeripar és a gyógyszeripar működhet.

Az utcákon rendőrök és katonák, mindenkit igazoltatnak, engedély kell ahhoz is, hogy valaki elhagyhassa a lakását. 4000 euróra büntethetik, aki megszegi a szigorú előírásokat. Már futni sem szabad kimenni. Nem mintha fertőzésveszélyes lenne egyedül kocogni a kihalt utcákon, de ha valaki megsérülne, kificamítaná a bokáját, már a mentő sem tudna érte jönni, a kórházakban nem tudnák ellátni.

Csak az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak lehetnek nyitva, csak az élelmiszert és gyógyszert szállító teherautók lehetnek az utcán az egészségügyi járműveken és a hatóságokon kívül.

Az olaszok nagyon fegyelmezetten és felelősen viselkednek, de a hosszú karatén, az elszigeteltség és a félelem mindenkit megvisel. A bezárkózás elején még mindenki optimista volt, karanténprogramokat posztolt a Facebookra, hogy ezt fog főzni, ezt fog olvasni, ennyit fog edzeni; szárnyra kelt az #andratuttobene (mindenrendbenlesz) hashtag, tapsoltak az egészségügyi dolgozóknak, énekeltek az erkélyen. De az utóbbi napokban már fogy a lelkesedés, egyre nyomasztóbb a hangulat, és a járvány vége még mindig nem látszik.