Európa számos országa tömeges tesztelésbe kezd, hogy megértsék a vírus természetét

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Egymás után jelentenek be tömeges, részben kísérleti teszteléseket Európa kormányai. 

Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn jelentette be, hogy kétezer embert szúrópróbaszerűen tesztelnek koronavírusra, hogy jobban érteni lehessen a vírus terjedését és hatását. A közel 9 milliós Ausztriában ez a minta felér egy nagyon alapos közvélemény-kutatással. A teszteket két hét múlva ismét elvégzik ugyanezeken az embereken. 

A tömeges tesztelésben Izland jár élen Európában, ott már a lakosság több mint 3 százalékát tesztelték, igaz, összesen csak 362 ezren élnek a szigeten. Ott igyekeznek az összes kontaktszemélyt tesztelni, azaz mindenkit, aki kapcsolatba léphetett igazolt beteggel. 

Izlandon arra jutottak, hogy a tesztelt személyek közel 10 százaléka megfertőzött a vírussal, sokan közülük úgy, hogy semmilyen tünetük sem volt. Őket házi karanténba utasították, hogy mérsékeljék a vírus terjedését. 

Az 1086 megfertőződött izlandiból csak 30 fő szorult eddig kórházi ápolásra, közülük 10-en kerültek intenzív osztályra, és az országban 2 halálos áldozata volt eddig a betegségnek. A fertőzöttek legnagyobb aránya (22 százaléka) a 40-es éveiben jár, és a tapasztalataik alapján kisgyerekek is elkaphatják a vírust, a pozitívra teszteltek 2 százaléka ugyanis 10 év alatti. (Az izlandi kormány ezen az oldalon közli az adatokat.)

A belga kormány szintén most jelentette be, hogy megsokokszorozzák a tesztelések számát. Mostanában napi 3-4 ezret végeznek, a cél a napi 10 ezer teszt levétele, egy friss kormányhatározat értelmében. Az ország lakossága 1,5 millióval nagyobb Magyarországénál, és itthon eddig összesen 13 ezer tesztet vettek le.

A bolgár kormány ezer fő szúrópróbaszerű teszteléséről döntött, és az osztrák módszerhez hasonlóan 2 hét múlva náluk is megismétlik a vizsgálatot, hogy jobban értsék a vírus terjedésének mértékét. A különbség annyi, hogy a bolgárok kifejezetten veszélyeztetett csoportból választják ki az ezer fős mintát: a tömegközlekedésben dolgozók, rendőrök és mentősök közül kerülnek ki ott a tüneteket nem produkáló tesztalanyok. 

Norvégiában és Svédországban is a napokban döntött a kormány hasonló, szúrópróbaszerű, tömeges tesztelésekről. 

A vizsgálatok egyik célja, hogy a kormányok lássák, mennyien estek át észrevétlenül a fertőzésen. Ez fontos adat lesz, amikor a korlátozások feloldásáról döntenek majd. Németországban máris elkezdődött a vita arról, hogy a fertőzésen igazoltan átesett, nem beteg embereket visszaengedjék-e dolgozni, a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér