Georgia kormányzója most tudta meg, hogy tünetmentes hordozók is terjesztik a koronavírust

Reggel 4 hírlevél
Amit 2021-ben tudni kell, minden reggel.

Brian Kemp, Georgia állam republikánus kormányzója szerdán kijárási korlátozásokat jelentett be, a bejelentésében pedig azzal indokolta a döntést, hogy az utóbbi 24 órában új adatok láttak napvilágot az új koronavírussal kapcsolatban, többek közt az, hogy a betegség tünetmentes hordozói is terjesztik a fertőzést.

Természetesen lehetséges, hogy Kemp most tudta ezt meg, a járványügyi szakemberek azonban hetek, hónapok óta mondják, hogy a tünetmentes fertőzöttek is terjesztik a betegséget, tehát nem elég csak azoknak kerülnie a tömeget, akik rosszul érzik magukat. Sőt, az utóbbi hetekben az is kiderült, hogy a vírus terjedéséért legnagyobbrészt a tünetmentes fertőzöttek felelnek. (The Hill)