Munkajog járvány idején
A cikk szerzője Bruszt László, a Közép-Európai Egyetem szociológus professzora.
A magyar kormány a szokásos huszáros lendülettel, március 18-i 47/2020. számú rendeletében lehetőséget adott a munkáltatóknak és a munkavállalóknak a Munka Törvénykönyve akár teljes mellőzésére, veszélybe sodorva ezzel a legkiszolgáltatottabb helyzetű munkavállalók sokaságát. A modern munkajog egyik legfontosabb célja mindenütt annak a megakadályozása, hogy a jóval erősebb tárgyalási pozícióban lévő munkáltatók egyoldalúan ráerőltethessék a munkavállalókra rövidtávú szempontjaikat.
A kormány 47/2020. számú rendelete szó szerint arra ad felhatalmazást a munkáltatónak és a munkavállalónak, hogy megállapodásukban – a veszélyhelyzet ideje alatt – eltérjenek a Munka Törvénykönyve bármely szabályától. A rendelet azonban nagyon sok munkavállaló esetében a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a magyar állam az erősebb félre bízza egy válságos helyzetben a várható konfliktusok egyoldalú rendezését. Persze nem gondoljuk, hogy minden magyar munkavállaló kiszolgáltatott a munkáltató akaratának, de nagyon sokan biztosan azok, különösen ma, ebben a helyzetben, többen, mint korábban bármikor. A magyar kormánynak ez a munkajogi lépése példa nélküli mind a kontinentális jogrendszerek második világháború utáni történetében, mind pedig az OECD országoknak a járvánnyal kapcsolatos munkaügyi intézkedései között. Ez a jogi megoldás visszarepít minket a 19. század közepének munkajogi viszonyai közé, amikor is az abszolút szerződési szabadság minden más szempontot, szociális értéket felülírt.
A világjárvány világszerte sok százmillió munkáltatót és munkavállalót hozott rendkívül nehéz helyzetbe, különösen a halmozottan érintett ágazatokban. Nem kétséges, hogy a járvány és a karantén idejére a feleknek azonnal újra kell tárgyalniuk és konszenzusos úton hozzá kell igazítaniuk kapcsolatukat az új helyzethez. Sok ország kormánya igyekszik most éppen segíteni ezt a tárgyalási folyamatot olyan intézkedésekkel, amelyek kiegyensúlyozottan osztják el újra a lehetőségeket és az erőforrásokat a munkaerő-piaci szereplők között. Jó néhány kormány, beleértve az Egyesült Államokat, új jogokkal ruházzák fel sietve a munkavállalókat, mint például szigorúbb munkavédelmi eljárások és fizetett betegszabadság. Ezeket az intézkedéseket kombinálják a munkáltatóknak címzett adókönnyítésekkel, olcsóbb hitelekkel és közvetlen támogatásokkal, hogy meg tudják tartani munkavállalóiikat és mindeközben a céges hajó orra is kilátszódjon a hullámokból.
Mindezzel az együttműködésen és támogatásokon alapuló filozófiával szemben az Orbán-kormány új fejezetet nyitott “unortodox” munkaerő-piaci politikájában, amikor a 47/2020 kormányrendeletében a következőket rendelte el (6. §): “A munkavállaló és a munkáltató az Mt. rendelkezéseitől külön megállapodásban eltérhetnek”. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalói jogok és a munkáltatói kötelezettségek a felek mostani megállapodásával a vészhelyzet időtartamára megszabadíthatók a Munka Törvénykönyvétől, annak korlátozó, minimális, kógens szabályaitól. Ezt a bíróságok csak azon az elvi alapon korlátozhatják majd (esetleg, utólag), hogy az eltérés indoka csak a veszélyhelyzet időtartama alatt előírt tilalmak, korlátozások betartása lehet.
A járvány kétségtelenül egy extrém helyzet, amelyben mindkét fél egyaránt beláthatatlan szociális és gazdasági következményeknek van kitéve, és azt mindkettőjüknek kezelnie kell. Ebben a helyzetben a kormány az erősebb félnek, a munkáltatónak ad jogot arra, hogy a gyengébb félre, a munkavállalóra hárítsa a helyzetből eredő következményeket, akár valamennyit. Így például a munkavállaló jogai sérülhetnek és a munkáltató szabad kezet kaphat olyan kérdésekben, mint a munkaidő és a pihenőidő, a felmondás vagy a bér. Ezeknek az eltérő megállapodásoknak tehát beláthatatlan következményei lehetnek a munkavállalók szociális és gazdasági helyzetére, anélkül, hogy ezt a folyamatot független testületek, illetve hatóságok hatékonyan monitoroznák, ellenőriznék.
A koronavírus járvány nemzetgazdaságra gyakorolt hatásására hivatkozással a magyar kormány visszatér a szerződési szabadság korlátlan, totális eszméjéhez, Spencer libertariánus tanainak alapgondolatához. Ez az eszme azon az elképzelésen alapszik, hogy a korlátok nélkül, zavartalanul működő piac az egyetlen, amely a jólét egyenletes elosztását garantálhatja. A kormányrendelettel visszatérő totális szerződési szabadság egy letűnt kor eszméje, és példátlan a második világháború utáni, fejlett kontinentális jogrendszerekben. Ez homlokegyenest ellenkezik azokkal az amerikai alkotmányos elvekkel is, amelyek a New Deal óta az állam szerepét határozzák meg a munka világának szabályozásában, ezt a gyengébb alkupozícióban lévő munkavállalók védelmében határozva meg. Továbbá felvetik azt a kérdést is, miként érvényesülnek az EU munkajogi irányelvek most, ha a felek akár teljes mértékben félre tehetik, még ha rövid időre is, az uniós jogot átültető nemzeti munkajogi szabályokat.
A kormányrendelettel az a legnagyobb baj, hogy a munkáltatókat akkor jogosítja fel hatalmi erőfölényükkel való “jogszerű” visszaélésre, amikor a munkavállalók a legkiszolgáltatottabbak, és a leginkább rászorulnának az állam, a szakszervezetek és persze a munkáltatók védelmére, támogatására. Sajnos azonban ez a megoldás jól illeszkedik az Orbán-kormány társadalmi és gazdasági filozófiájába. A kormánypolitika vezérelve ugyanis az, hogy a bőségesen rendelkezésre álló, olcsó, és gyenge érdekvédelemmel rendelkező munkavállaló a fő vonzerő a külföldi befektetők szemében. A munkavállalói jogok, mind kollektív, mind pedig egyéni szinten ennek a politikának mindig is az útjában voltak, felesleges akadálynak tűntek. A Munka Törvénykönyve 2019. évi módosítása (ellenzői rabszolgatörvénynek nevezték) ugyancsak a felek megállapodását hatalmazta fel arra, hogy 400 órára emelje a rendkívüli munkavégzés éves maximumát, felülírva akár törvényt, akár kollektív megállapodást. Ha most nézünk rá a logikai hasonlóságokra, szembetűnő, hogy a mostani kormányrendelet ugyanezen filozófia és logika mentén halad, viszont léptékben hatalmas ugrás történt, a legkiszolgáltatottabb munkavállalói csoportok kárára. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a kormány más eszközökkel is segíti a munkáltatókat, kisvállalkozókat (járulék- és adókedvezmények), mindenféle szociális párbeszéd nélkül persze.
Sohasem késő korrigálni, enyhíteni a károkat és új irányba fordítani a hajót. Ehhez olyan munkajogi, munkaerő-piaci megoldásokat kellene azonnal bevezetni, amelyek segítik átvészelni a következő hónapokat a rendkívül súlyos helyzetbe került munkáltatóknak, és kétségbeesett munkavállalóknak egyaránt. Ahogy azt szerte a világban teszik ebben a pillanatban is, Olaszországtól az USA-ig, Ausztriától Lengyelországig. Még nem késő csatlakozni hozzájuk.