El se tudod képzelni, hogyan működik mások agya! Ó, bocs, mármint tényleg nem tudod?

Az emberi agy működése - főleg a többi szervünkhöz képest - még mindig viszonylag ismeretlen terület. Viszont sokat meg lehet tudni róla empirikus módszerekkel, és néhány évente rá lehet csodálkozni arra, mennyire más minden egyes ember, és hogy a világot nemcsak átvitt értelemben látjuk mind máshogy. 

Időről időre kénytelenek vagyunk rájönni, hogy annál, hogy van, aki be tudja tekerni a nyelvét, és van, aki nem, sokkal komolyabb különbségek is vannak működésünkben. Idén valamiért nagyon pörögnek ezek a témák a közösségi oldalakon, ami azért jó, mert rengeteg személyes beszámolót lehet olvasni olyan emberektől, akiknek 

• nagyon máshogy jár az agyuk, mint nekünk, de ez természetesnek tekinthető,
• illetve olyanokról, akik valami furcsa állapot miatt nem tudnak semmit elképzelni,
• vagy tudnak csinálni egy zajt a fülükben, amit a többség nem tud.

Az IflScience írta meg, hogy az év elején gigantikus thread lett abból, amikor valaki arról twittelt, hogy vannak olyan emberek, akik a fejükben folyamatosan narrálnak, mondják a monológukat magukban, míg mások egyáltalán nem. Azaz vannak, akik kerek mondatokban gondolkoznak, amit kvázi hallanak a fejükben, és vannak olyanok, akik absztrakt, nemverbális módon, amit aztán tudatosan kell értelmes mondatokká formázniuk. És a többségnek fogalma sincs a másik csoport létezéséről.

Ahogy a cikk szerzője, úgy ezidáig én is meg voltam győződve róla, hogy mindenki kerek mondatokban gondolkozik, és úgymond hallja a saját gondolatait. Aztán elég beletekereni az erről szóló threadbe, és tessék.

„Itt ülök, és próbálom elképzelni, hogy milyen lehet az, amikor folyamatosan a saját hangodat hallod a fejedben, ahogy minden egyes ébren töltött pillananatodban beszél hozzád, és kibaszott boldog vagyok, hogy az én agyam nem ilyen” - írta az egyik felhasználó, aki ezek szerint a nemverbális, absztrakt gondolkodók körét gyarapítja.

„Tudok teljes, egész mondatokban gondolkozni, ha muszáj, de az ötlet, hogy sokatoknak van egy konstans, soha be nem kussoló Virginia Woolf-szerű narrációja - rendesen, a beszélt nyelv szabályai szerint - hihetetlen” - írta egy másik felhasználó.

„Többszólamú belső monológokat nyomok. Minden, amit napközben csinálok, több különböző belső hang szerint megy (mind én vagyok), akik egymással is beszélgetnek. Néha véletlenül hangosan is kimondom az éppen zajló beszélgetést” - írja egy extrémebb eset.

Ha megkérdezzük a környezetünkben, ki melyik csapatba tartozik, biztos, hogy először is mindenki rácsodálkozik a másik létezésére, aztán meg jön a hitetlenkedés.

Sok tudományos kísérlet szerint azonban az emberekre inkább az jellemző, hogy a kétféle mód egyfajta keveréke szerint gondolkodnak. Egy 2011-es kisebb kutatás során próbáltak a tudósok kicsit pontosabb képet kapni a jelenségről. A kísérlet során pityegőt adtak diákok egy véletlenszerűen kiválasztott csoportjának. Amikor a pityegő megszólalt, a résztvevőknek le kellett jegyezniük, hogy akkor éppen mi járt a fejükben. Ez így ment néhány hétig, hogy legyen idejük hozzászokni, és hogy pontosabb képet kaphassanak a kutatók arról, mi történik a diákok elméjében.

„Az alanyok azt tapasztalták, hogy a vizsgált időszakok 26 százalékában önmagukhoz beszéltek fejben” - írta a kutatócsoport a Psychology Todayben. „De nagy különbségek voltak egyének között is: néhányuk soha nem tapasztalta ezt a belső monológot, mások a vizsgált időszakok akár 75 százalékában is. Az átlag 20 százalék volt.

Érdekes, hogy a siket emberek között is sokan vannak, akiknek megy a monológ a fejükben.

„Van egy hang a fejemben, de nem az igazi hangon alapszik” - mondta egy siketen született ember. „Vizuális típus vagyok, úgyhogy én a fejemben nyelvjelet látok vagy képeket, vagy néha kinyomtatott szavakat”.

Ez azonban csak azt mutatja, mindenki máshogy gondolkozik. 

De az már egy egészen más állapot, amikor az ember egész egyszerűen tényleg nem tud valamit elképzelni. 

Nem lát képeket a fejében, ha azt mondják neki, csukd be a szemed, és képzeld el a napfelkeltét, semmilyen képet nem fog a fejében látni. Ezt az állapotot aphantasiának hívják, és az érintettek általában egész sokáig elvannak anélkül, hogy megtudnák, hogy a legtöbb ember azért nem így van ezzel.

Nemrégiben a redditen számolt be róla egy nő, hogy a férje tőle tudta meg, hogy a legtöbb ember igenis el tud képzelni dolgokat pusztán a fantáziája vagy az emlékei segítségével. Mármint hogy ezt nem átvitt értelemben mondják, hanem mondjuk amikor elképzelik magukat nyaralás közben, akkor a fejükben látják magukat bikiniben egy homokos tengerparton, sziklák között, akkor is, ha még sosem jártak azon a helyen, és nincs is olyan bikinijük. A férfi viszont még egy arcot sem tud elképzelni, sőt, felidézni sem nagyon.

Amennyire érdekes ez nekünk, annyira tragikus neki, azóta állítólag depressziós.

link Forrás

Az aphantasia egyébként egyre jobban ismert jelenség, általában úgy derül fény rá, hogy valakinek komoly nehézséget okoz, hogy felismerje az ismerős arcokat. Egy angol tudós, Francis Galton már 1880-ban írt róla, de sokáig nem nagyon vizsgálták ezt az állapotot. Aztán 2015-ben az Exeter Egyetem professzora, Adam Zeman visszahozta a reflektorfénybe. 

A neurológus akkor figyelt fel rá, amikor egy páciens arról számolt be, szívműtétje után elveszítette képzelőerejét. Zeman erről így mesélt: „Korábban nagyon élénk volt a fantáziája. Korábban úgy aludt el, hogy felidézte a családtagjait és a barátait. A műtéti beavatkozás után semmit sem tudott elképzelni, az álmaiból is eltűntek a képek.” A páciensnek már az olvasás sem okozott akkora örömet, mert a műtétig el tudta képzelni azt a világot, amiről olvasott, de utána ez is megszűnt. 

Zeman utánanézett, mennyire gyakori jelenség, hogy valaki elveszíti ezt a korábban létező képességét, és arra jutott, hogy meglehetősen ritka. És valóban olyannyira nem foglalkoztak korábban vele, hogy magát az aphantasia nevet is a professzor adta neki, Arisztotelész kifejezése nyomán.

Zeman esettanulmányáról egy tudományos újságíró, Carl Zimmer írt a Discover magazinban. Akkor húsz olyan ember lépett kapcsolatba Zemannal, akik olvasták a cikket, és akik szintén nem tudnak semmit elképzelni, de azt állítják, hogy - csakúgy, mint a redditen olvasható sztori főszereplője - ez egész életükben így volt. Mióta egyre többet írnak az aphantasiáról, egyre több a jelentkező, már több mint 12 ezren vannak. Zeman becslése szerint az emberiség nagyjából két százaléka kénytelen képzelőerő nélkül élni.

Bár az érintettek többsége egész életében így élt, néhány kirívó eset hasonlít a szívműtéten átesett páciens sztorijához. Van, aki agysérülés, más depresszió vagy pszichózis után veszítette el a fantáziáját. Érdekes, hogy vannak köztük olyanok is, akik álmukban látnak képeket, de ébren képtelenek rá.

Akit érdekel, milyen lehet így élni, ezen a subredditen sokat olvashat róla.