Ha most meghalnék, tudja, mit hagynék a lányomra? Adósságot. Emiatt a kurva devizahitel miatt
2018 november 09., 09:24
A millenniumi lehet az új elveszett generáció
Nagyon úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány nyomában a kapitalizmus történetének legsúlyosabb gazdasági válsága közeleg. Tudjuk azt is, hogy a gazdasági válságok nem egyenlően hatnak minden emberre, országonként, jövedelmi és vagyoni csoportonként, korosztályonként eltérő jövőt hozhatnak a Föld lakóira. Az amerikai The Atlantic magazin weboldalán a napokban két olyan cikk is megjelent, amiben a szerzők amellett érvelnek, hogy a bár a koronavírus egészségügyi szempontból elsősorban az idősebbekre jelent veszélyt, a járvány után beköszöntő gazdasági kataklizmát leginkább a fiatalok, azaz a millenniumi generáció és az őket követő, úgynevezett Z generáció sínyli majd meg leginkább.
A millenniumi generáció, azaz az 1981 és 1996 között születettek csoportja volt az első olyan generáció, amelyikről a gazdasági elemzők nagyobb része azt jósolta, hogy tagjai várhatóan messze nem fognak tudni ugyanannyi munkával akkora vagyont felhalmozni, mint a szüleik, vagy akár az őket megelőző X generáció. A korcsoport rengeteg társadalmi mutató tekintetében felülmúlta az elődeit, például a millenniumi generáció tagjai tanultak tovább a legnagyobb arányban egyetemen vagy főiskolán, hiszen szüleik képesek voltak ebben támogatni őket, a fejlett államok többsége pedig kedvező (vagy éppen kevésbé kedvező, de csábító) diákhitel-konstrukciókat dolgozott ki.
Tanulj, fiam, életed végéig fizetheted
Közben viszont részben amiatt, hogy egyre több fiatal áramlott a felsőoktatásba, Európa legtöbb államában és Észak-Amerikában az inflációnál nagyobb mértékben növekedtek a továbbtanulás költségei. A szüleik biztatására és a körülöttük látott példák alapján azonban így is fiatalok tízmilliói hitték el, hogy a tanulásba fektetett pénz megtérül majd a munkaerőpiacon.
Aztán jött a gazdasági válság, és a generáció tagjait hatalmas munkanélküliség, vég nélküli, fizetetlen gyakornoki pozíciók és a jósoltnál jóval alacsonyabb bérek várták. Márpedig, ha valaki ilyen körülmények közt kénytelen a munkaerőpiacra lépni, akkor évekig, sőt évtizedekig cipelheti ennek hatását. Több amerikai kutatás is kimutatta, hogy azok, akik a 2009-es válság idején kezdték a karrierjüket még 10 évvel később is rosszabbul kerestek. Ezen nem segített az sem, hogy a 2009-es válságra megoldásképp elindított gazdaságélénkítő programok túlnyomó többsége a nagy cégek és bankok mellett azokat segítette, akiknek már volt idejük tőkét felhalmozni. A gazdasági válság után a munkaadók túlhatalmának megerősítésére alapozott rendszerben pedig nem sok esély maradt arra, hogy a fiatalok jobb jövedelmi helyzetbe kerüljenek, még akkor sem, amikor a gazdaság már jól ment.
A millenniumi generáció nagyobb része a mai napig nem volt képes önerőből ingatlant vásárolni, sokan még banki hitellel sem. Ez a többségüket bérlői sorba kényszeríti, és mivel az ingatlantulajdonosok idősebbek, ez folyamatos jövedelemáramlást biztosít a fiatalabbaktól az idősebbek felé. De a millenniumi generáció nemcsak ingatlanvagyon tekintetében marad el az elődeitől, kisebbek a megtakarításai is, befektetései nincsenek, a jövedelme nagyobb részét elviszi a lakhatás és a megélhetés. Rosszabb körülmények között dolgoznak, kisebb esélyük van betegen táppénzért folyamodni, de nem is veszíthetik el a munkájukat, mert sokuk el van adósodva a diákhitel vagy az ingatlanjelzálog miatt, ha össze tudott kaparni elegendő önerőt egy lakáshoz.
A válság a fiatal felnőtteket nyírja ki először
Igaz, a millenniumi generációnak a fejlett világ legtöbb országában páratlanul nyugodt és páratlan jólétben töltött gyerekkor adatott meg, olyan, ami korábban elképzelhetetlen lett volna, ráadásul ezt a korosztályt korábban több elemzés is méltatta azért, mert kevésbé földhözragadtak, mint az elődeik, kevésbé félnek munkahelyet váltani, nem spórolnak annyit és többet költenek élményekre. Éppen ezért terjedt el világszerte az a (sokszor nem is alap nélküli) nézet, hogy a 80-as években születettek egyszerűen csak el vannak kényeztetve, nem tudnak bánni a pénzzel, minden hibájukért másokat okolnak, nem eléggé szorgalmasak és türelmetlenek. Közben viszont azt sem nehéz belátni, hogy nem létezett korábban olyan generáció, amelyiknek ennyire egyszerű volt a fogyasztás és nehéz a takarékoskodás, és az utóbbi 100 évben minden generációnak kevesebbet kellett takarékoskodnia például egy ingatlanvásárláshoz.
De akár elkényeztettek a fiatalok, akár nem, a most közelgő válság már tényleg csak a kegyelemdöfést adja meg nekik, a gazdasági világválság idején munkába álló generáció ugyanis a fentiek miatt mindenképp sokkal sebezhetőbb egy recesszió idején, mint azok, akiknek van mit pénzzé tenniük. A koronavírus által leginkább sújtott gazdasági ágazatokban jórészt fiatalok dolgoznak, sokkal nagyobb arányban élnek vendéglátásból, rendezvényszervezésből és turizmusból, mint az idősebbek, és sokkal többen vannak köztük a szabadúszók is, akiket eddig egyik kormány sem igazán tudott beilleszteni a koronavírus utáni életre tervezett gazdasági mentőcsomagjaiba sem.
Egy most publikált amerikai felmérés jól bizonyítja ezt: míg a 45 év alattiak 52 százaléka mondta azt, hogy a járvány miatt elvesztett legalább egy állást, küldték fizetés nélküli szabadságra vagy csökkentették a munkaidejét, ugyanez az arány 45 éves kor fölött csak 26 százalékos.
Magyarországon keveset tudunk a millenniumiakról
Itthon sajnos sokkal kevesebb olyan felmérés készült az utóbbi évtizedekben, amikből következtethetnénk a generációk közötti jövedelmi és vagyoni különbségekre, de valószínű, hogy Kelet-Európában nincs annyival jobb helyzetben az X generáció és az idősebbek, mint az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kelet-európai fiataloknak az elődeiknél sokkal nagyobb arányban adatott esély nyugaton munkát vállalni. Viszont ha a külföldön dolgozó magyar fiatalokat a nyugat-európai társadalmak részeinek tekintjük, akkor a helyzetük még valamivel a millenniumi generáció nyugati tagjaiénál is rosszabb, csak azok lehetnek az egész életükben Magyarországon dolgozó idősebbekhez képest esetleg jobb helyzetben, akik külföldön tőkét tudtak gyűjteni, majd azzal hazaköltöztek.
Az, hogy a válság által eddig leginkább sújtott gazdasági ágazatokban felülreprezentáltak a fiatal munkavállalók, Magyarországra is igaz, ahogyan az is, hogy a millenniumi generáció rengeteg tagja diákhitel vagy lakáshitel miatt van eladósodva, megtakarításuk nincs, és sokuknak nincs ingatlanja sem, amit esetleg megpróbálhatna pénzzé tenni, ha elveszíti a munkáját.
Magyarországon is látszott, hogy a 2009-ben induló válság tényleg nagyon súlyosan érintette a magyar fiatalokat, sokáig felülreprezentáltak voltak a munkanélküliek között a frissdiplomások. Eszerint Magyarországra is igaz, ami az Egyesült Államokra: hogy a 2000-es években sok fiatal (és a családjuk) többet áldozott a diplomájára, mint amennyit később a munkaerőpiacon nyert a papírral, a diploma tehát nekik (és családjaiknak) rossz befektetésnek bizonyult.
A helyzetet csak rontotta, hogy a gazdasági válság legnagyobb vesztesei, a devizahitelesek közül sokan a millenniumi generáció szülei közé tartoznak. Nekik 2009 után minden szabad vagyonukra szükség volt, hogy a bank ne vegye el az ingatlanjukat, vagy hogy egyáltalán felszínen tudjanak maradni, a gyerekeik így értelemszerűen kevesebb segítségre számíthattak tőlük. A frissdiplomásokat ez gyakran rosszul fizető állásokba kényszerítette a munkáltatónak kiszolgáltatva, hiszen nem volt pénzük kivárni egy jobb állásajánlatot.
Magyarországon persze - már csak a devizahitel miatt is - az idősebbeket is nagyon megtépázta a válság, sokan elvesztették az állásukat a 2009 utáni összeomlásban. Viszont még többen nem vesztették el, és hiába csökkent a fizetésük, az ő munkaerőpiaci pozíciójuk átlagosan még mindig jelenősen előnyösebb volt, mint egy azonos végzettséggel rendelkező, a válságban munkaerőpiacra lépőé. Az idősebbeknek ráadásul megvolt az az előnyük is, hogy végigdolgozhatták a 2000-es éveket, ami még hitelre alapozva is a modern magyar történelem egyik legjelentősebb életszínvonalbeli felívelése volt. Abban az időszakban is félre lehetett tenni, a megtakarítások vagy esetleg egy jelzáloggal nem terhelt ingatlan pedig hatalmas védelmet jelentett a nagy gazdasági válságban. Ilyen védelemmel az akkor munkába állók nem rendelkeztek.
A 2010-es években aztán Magyarország is kikecmergett a válságból, és a példátlan világgazdasági konjunktúra hátszelével gazdasága meglódult: a millenniumi generáció és az idősebbek jövedelmei is növekedtek. Azok az amerikai kutatások, amik szerint a rosszabb munkaerőpiaci helyzetben állást szerzők bére a válságok után is tartósan elmarad azokétól, akik feszítettebb munkaerőpiacon szerezték meg ugyanazt az állást, minden bizonnyal Magyarországra is igazak, tehát akár pazarló, akár takarékoskodó egy magyar fiatal, jövedelem terén sem volt könnyű felzárkóznia, még a 2010-es évek konjunktúrájában sem, az idősebbek válság előtti bérszintjéhez.
A mostani válság már a millenniumi generációt és az idősebbeket is a munkaerőpiacon éri, generációra való tekintet nélkül sokan fogják elveszíteni a munkájukat és sokaknak csökken a fizetése. Csak míg az idősebbeknek az utóbbi 20 évben két konjunktúra idején is volt alkalmuk felhalmozni (azaz a 2000-es és a 2010-es években), a millenniumi generáció ezt csak a 2010-es években tehette meg, úgy, hogy akkor is eleve hátrányból indult.
Az, hogy a most egyetemre járókkal és az álláskereső frissdiplomásokkal ugyanezt ismétli-e meg a világ, a következő hónapokban kiderül.