Az a helikopter, amiről szórni kéne a pénzt, még csak most szállt föl

• A magyar kormány óvatosan indított, de szinte biztos, hogy újabb gazdaságmentő csomagokra, illetve az eddig bejelentett tervek finomítására, bővítésére számíthatunk.
  
• Nem valószínű, hogy a válság után jelentős ipari kapacitás visszatelepülne Kínából Európába.
• Az európai műkörmösök, színészek és mérnökök nem akarnak gyári munkások lenni; nem kerül vissza a pólóvarrás Bangladeshből Alsó-Szászországba.
• Nem szabad leragadni a válságnál, az eredeti házifeladatot is meg kell még oldanunk: hogyan kerüljük el a középjövedelmi csapdát, hogyan zárkózzunk föl a fejlett országokhoz?
• Lakatos Péterrel, a Videoton társ-vezérigazgatójával beszélgettünk a válságról, a válságkezelésről, és arról, hogy mi várható utána.

A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak még mindig csak a töredékét látjuk, senkinek sincs még fogalma arról, meddig tart a válság, hány százalékos lesz a visszaesés, mikor kezdődik a kilábalás. Közben mindenki gyors és hatékony segítséget vár a kormányoktól, megindult a politikusok licitháborúja, óriási pénzekkel dobálóznak, de hogy mire és hogyan lenne a leghasznosabb a költeni, és főleg: miből, az a fenti kérdések tisztázatlansága miatt egyáltalán nem triviális.

„Ebben a kérdésben nem szívesen kritizálom élesen a kormányt, eltekintve az egyes intézkedések esetleg átgondolatlan részletszabályaitól, mert én sem tudom, hogy mit kellene tenni” – kezdi Lakatos Péter, a legnagyobb hazai tulajdonú iparvállalat, a Videoton társ-vezérigazgatója, társtulajdonosa, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) társelnöke, amikor a kormány mentőcsomagjáról kérdezzük.  

„A kormányban is tudják, hogy az eddig beterjesztett mentőcsomag nem végleges megoldás, pontosan látják, hogy ez egy felülről nyitott helyzet, szinte percről percre változik.” 

Lakatos szerint nagyon nehéz ilyenkor jó döntéseket hozni, nagyon sokféle, sokszor teljesen ellentétes elvárásnak kellene megfelelni. Közben a magyar állam mozgástere jóval kisebb, mint akár a régiós versenytársaké, Lengyelországé, Csehországé, Szlovákiáé, mivel az államadósságunk – hiába építettek le belőle 2010 óta – GDP-arányosan még mindig sokkal magasabb. Németországgal pedig végképp nem lehet összehasonlítani a hazai lehetőségeket, egyrészt a német gazdaság volumene miatt, másrészt mert a német állam gyakorlatilag végtelen mennyiségű hitelt kaphat, gyakorlatilag ingyen, sőt ebben a pillanatban még negatív kamatra.

Az MGYOSZ természetesen élt néhány javaslattal a kormány felé, elsősorban szeretnék kibővíttetni, illetve egyszerűsíttetni az állami részmunkaidős bérkiegészítés (Kurzarbeit) rendszerét, mert ebben a formában csak nagyon keveseknek éri meg igénybe venni. Hogy a sajátosan magyar Kurzarbeit nem igazán lesz alkalmas arra, amire szánták, nem tudja megőrizni az ipari munkahelyeket, az már a Portfolio pénteki híréből is érezhető: több multinacionális cég is drasztikus leépítéseket jelentett be, illetve elindult a lobbizás a kormánynál a részmunkaidős bérkiegészítési program bővítése érdekében. 

„Annak a  helikopterútnak, amiről majd lehet szórni pénzt, még az elején vagyunk. Épphogy fölszálltunk. A magyar kormány sokat fog még költeni” – mondja Lakatos.

A jó válságkezeléshez nem ártana, ha lenne valami víziónk arról, hogy milyen irányba indul a világgazdaság majd a járvány levonulása után. De:

„Ma még nem látszik, hogy mennyi ideig működik a világ korlátozottan. Azt még anyira sem látjuk, hogy amikor már működhet korlátok nélkül, akkor milyen lesz az emberek érzelmi megközelítése. Azt mondják-e, hogy éljen, kiszabadultunk, akkor szórakozunk, étterembe megyünk, Hawaiira megyünk, strandra megyünk, vagy éppen azt mondják majd, hogy jobban kell ezentúl takarékoskodunk, mert látszik, hogy itt bajok jöhetnek. Ez nagyon lényeges kérdés.”

„És az is fontos kérdés, hogy mennyi minden balhét, ami már benne volt rendszerben, lehet rákenni a válságra. Tehát hogy olyan hiteleket is leírnak a bankok, amiket egyébként is, ha nem jön a vírus, le kellett volna írni. Vagy az autóipari túltermelés… vagy az európai autógyárak nem megfelelő innovációs teljesítménye, az emiatti piacvesztés is rákenhető a válságra…”

„Volt azért már egy hatalmas buborék a rendszerben: ingatlanárak, részvényárak. Soha nem fogjuk megtudni, hogy ebből a korrekcióból, amit most a válság elhozott, mennyi az, ami vírus nélkül is jött volna.”

Már most, a válság viszonylag korai szakaszában is látszik néhány trend, ami vélhetően erős marad a járvány levonultával is – otthoni munkavégzés, online szolgáltatások, házhozszállítás erősödése –, de ezek mind korábban elindult tendenciák, amik hatalmas plusz lendületet kaptak.

Az autóipar hét hétre leáll

Magyar szempontból különösen érdekes, mi lesz autóiparral, hiszen máris sokan azt jósolják, hogy ez a nagy leállás, a sokk felgyorsíthatja a folyamatot, hogy az inovációs versenyben az utóbbi években lemaradó európai gyártók fejére nőjjenek az újak, akár a Tesla, akár kínai cégek. A Videoton megrendeléseinek harmadát az autóipartól kapja, tehát nagyon nem mindegy Lakatos Péter számára sem, mikor és mennyire tér magához a járműgyártás.

„Két kimenete lehet a dolognak. Lehet, hogy a világ most gyorsabban kiköveteli magának az elektromos autókat. De a másik lehetőség, hogy az EU és Németország nem hagyja, hogy bedőljön a sok nagy autógyár, ezért lazít a környezetvédelmi szabályokon, illetve még más segítséget is nyújthat. 2008 után például a németek a roncsprémiummal nagyon gyorsan bekurblizták az autóiparukat.”

Pedig sokan akkor is azt tippelték, hogy az autóipar már sosem fog visszaerősödni a 2008 előtti szintre, mégis villámgyorsan visszapattant. Most is elképzelhető, hogy még többen fognak autózni, például azért, mert repülni félnek majd.

„Az autóipar, úgy látom, idén legalább hét hetet áll. Öt hétre most megálltak, és szerintem nyáron meg fognak állni még két hétre, a maradék időben meg olyan 75-80 százalékon mennek majd, ha az idei első három hónapot vesszük száz százaléknak. A Videoton megrendeléseinek harmada jön az auitóiparból. Ahogy leálltak az autógyárak öt hétre, úgy előbb-utóbb az oda termelő részlegeink is leállnak öt hétre. Ha minden Audiba szállítunk két lámpát, és ha ők öt hétig nem gyártanak Audit, akkor nem  tudunk lámpát gyártani, és arra sem lehet őket rábeszélni, hogy több lámpát tegyenek a kedvünkért minden autóba. Aztán van néhány iparág, amelyik még rendel, és szerintem spájzol. Föltölti a raktárait, nem módosítja az előrejelzéseit, és majd később fognak szólni, hogy bocs, akkor most egy-két hónapig nem kell áru, vagy csak a töredéke. Ez az én személyes félelmem, nincs még bizonyíték. Vannak aztán olyan termékek, amikre van kereslet, folyamatosan tudjuk gyártani, mint például a wifirouterek, amikből rengeteget adnak el most Németországban, mert mindenki otthon van, és jobb internetet akar.”

Az európai műkörmösök nem akarnak gyári munkások lenni

Sokan a válság lehetséges következményei között említik, hogy  deglobalizációs folyamat indulhat el a gazdaságban, az önellátásra kezdenek törekedni a nemzetállamok, a hosszú, nemzetközi termelési láncok lerövidülnek, az európai és amerikai multik csökkenteni akarják a függőségüket Kínától, esetleg közelebb hoznák a termelést. Matolcsy György jegybankelnök például többször is nyilatkozott, hogy ez a folyamat új lehetőségeket teremthet a térségnek.

Lakatos Péter viszont úgy gondolja, hogy érdemben nem települ vissza az ipar Európába. „Európában 35 millió ember dolgozik az iparban, Kínában 150 millió. Hatalmas a méretkülönbség. Szinte felfoghatatlan: van olyan gyár Kínában, ahol egyetlen üzemben százezer ember gyártja az Iphone-okat. Aztán ott van még Ázsiában Indonézia, Malajazia, Vietnam… csak ez a három ország körülbelül félmilliárd ember, és bármikor be tudnak fogadni 30-50 millió ipari munkahelyet, olyan bérszinten, amennyiért európaiak nem fognak dolgozni – és ennek örüljünk is. Nem gondolom, hogy a pólóvarrás hazajönne Bangladesből. Az európai műkörmösök, színészek és mérnökök nem akarnak gyári munkások lenni.”

A Kína-függés és a teljes önellátás között vannak még fokozatok. Lehet más ázsiai országban is gyártatni, illetve bizonyos kritikus termékek gyártását vissza lehet hozni, például az lehet támogatható politikai döntés, hogy Európa legyen önellátó mondjuk lélegeztetőgépből és gyógyszeralapanyagokból, de a fröccsöntött játékok gyártását meg a pólóvarrást biztosan nem kell hazahozni.

Az amerikai-kínai kereskedelmi háború kitörése után már érezhető volt, hogy próbálnak Kína helyett más gyártót keresni amerikai és nyugat-európai vállalatok. A Videotont is sokan megtalálták:

„Minden héten kaptunk minimum egy árajánlatkérést, hogy mi mennyiért gyártanánk ezt vagy azt, amit eddig Kínából rendeltek. És mindig az volt a vége, hogy Kína még mindig olcsóbb, pedig nagyon szimpatikusak vagyunk. ”

„Évek óta gyártjuk egy nagyon ismert márka akkumulátorait, kéziszerszámgépekbe. Elektronikai gyártó vagyunk, de az akkumulátorokhoz az elektronikát Kínából vesszük, mert 3 euró 40-be kerül. Ha Bulgáriában gyárttatnám, a saját gyárunkban, már négy euró lenne. Mert van ebben az elektronikában néhány olyan érintkező, amit az egész világra Kína gyárt. Mindenkinek onnan kell megvenni. Az ilyen gigantikus tömeggyártásokra kialakultak ott klaszterek. A világ hajszárítóinak jelentős részét például egy 500 kilométer sugarú körben gyártják Kínában. Ott van a fűtőelemgyártás, a kapcsológyártás, a motorgyártás és így tovább… Ha te Európában akarnál hajszárítót összeszerelni, akkor is jobbára Kínából kell megvenned az alkatrészeket.”

Ne gazdag periféria akarjunk lenni, hanem inkább szegényebb centrum!

Tehát akármilyen mély válság lesz a mostani, az szinte biztos, hogy Távol-Kelettel utána sem lesz érdemes versenyezni ipari tömegtermelésben.

„Nem akarok izomból a Távol-Kelettel versenyezni. Nem mint Videoton, hanem mint Európa. Nincs értelme napi, ha kell tizennégy órát dolgozó emberekkel versenyezni. Európa legyen innovatív, legyenek jó mérnökeink meg jó dizájnereink. Nem az a célunk, hogy legyen minél több napszámban dolgozó varrónő. Én azt szeretném, ha előbb-utóbb olyan színvonalon élnénk, mint a németek vagy a franciák.  Ne gazdag periféria akarjunk lenni, hanem inkább szegényebb centrum!”

„Azon vagyok, hogy a válság utóéletében a Videoton minél több német, francia munkahelyet tudjon elhozni. Megpróbáljuk. Hogy mennyire vagyunk jók, az majd elválik. Pár évvel ezelőtt már elkezdtünk egy irányt, hogy kisebb, innovatívabb európai cégeknek többet dolgozzunk, ne csak nagy, behemót multiknak, akiknek a bevezetett termékeiknél csak az ár fontos.  A nagy világcégeknél – és tulajdonképpen ebben a józan ész szerint lehetne pozitív változás a válság tanulságait levonva – a beszerzés elszabadult hajóágyúként, a későbbi kockázatokat és extraköltségeket nem figyelembe véve hozza meg a döntéseit, és így Távol-Kelet érdemtelen előnyhöz jut, mert a távolság miatt ilyen-olyan pluszköltségek végül mégis felmerülnek. És nem mondom még, hogy megnyertük ezt a háborút, de apróbb győzelmeink már vannak.” „Nem szabad leragadni ennél a válságnál. Ez egy plusz feladat, amit meg kell oldani, és nem könnyű megoldani. De van egy régebbi feladatunk is, amit még szintén nem oldottunk meg, és ez a nagyobb, a fontosabb.”

Ez pedig az a feladat, hogy hogyan kecmereghet ki Magyarország a középjövedelmi csapdából, hogyan lehetne több a magyar gazdaság, mint német járműipar összeszerelőüzeme, hogyan lehetne több saját tudáson alapuló terméket exportálni képes cégünk. 

A válság ebből a szempontból nem jelent fordulatot. Sem előnyt, sem hátrányt talán. „Nem gondolom, hogy Lengyelország, Szlovákia, Csehország a válságkezelés kapcsán fog meglépni, vagy lemaradni. Lehet, hogy most nagyobb csomagokat ígérnek ezek a kormányok, de szerintem a magyar kormány utána fog igazítani. Rengeteg pénzt elköltenek még, ez elkerülhetetlen lesz. Reméljük sikerül a legcélszerűbben és átláthatóan tenni.