Dr. Jakab Ferenc szerint, ha valaki elkapja az új koronavírust, az rögtön utána valószínűleg nem kapja el újra

Egészségügy
2020 április 21., 19:22

„Nem gondolnám azt, hogy aki elkapta, az néhány héten vagy néhány hónapon belül újrafertőződhetne” - mondta Dr. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának virológusa, a koronavírus kutatócsoport vezetője a SARS-CoV-2 vírus újrafertőződési esélyeitől. A szakértő hangsúlyozta, hogy a kevés információ miatt ezt sem tudni biztosan, de az újrafertőződésekről szóló sajtóhíreket szerinte inkább tesztelési hibák generálták.

Jakab arról is beszélt, hogy az eddigi kutatások szerint azoknál, akiknél enyhe vagy tünetmentes a fertőzés, kevesebb antitestet mutatnak ki a vizsgálatok, de az alapján, amit a koronavírusokról tudunk, még náluk is valószínűsíthető, hogy a fertőzés után 1-3 évig valamiféle védettséget élveznek az újrafertőződéssel szemben.

A maszkhordásról a virológus kedden azt mondta, hogy bár korábban ők is azt tanácsolták, hogy az egészségeseknek nem kell maszkot hordaniuk, az új kutatások eredményei alapján már azt javasolják, mindenkinek érdemes maszkot hordania, méghozzá azért, mert a tünetmentes fertőzöttek is terjesztik a vírust, még ha egészségesnek is hiszik magukat. „A járvány terjedésének csökkentésére, akár megállítására is igen-igen hasznos lehet egy akár otthon elkészített maszk” - mondta.

A Jakabbal készült teljes interjút itt lehet megnézni:

link Forrás

Szlávik János, a a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője is adott interjút kedden, ő az RTL Klubnak. Ő azt mondta, Magyarországon egyelőre nem lehet megjósolni, mikor csendesedik le a járvány Magyarországon. A fertőzés kezelésére használható szerekről azt mondta, egy olyan van közülük, ami bizonyítottan hatásos, ez pedig a Remdesivir nevű készítmény. Ez a szer nemsokára Magyarországon is elérhetővé válik a súlyos tüneteket mutató fertőzöttek számára. Jakab ezekről a szerekről azt mondta, mindegyikről lehet jót és rosszat is olvasni a nemzetközi szakirodalomban, egyelőre semmi nem biztos.