Kubában ragadt volna 25 holland diák, de inkább hazavitorláztak az óceánon át

külföld
2020 április 26., 15:26

Kétárbocos szkúnerükön érkeztek haza azok a holland középiskolások, akik az utazási korlátozások bevezetése után döntöttek úgy, hogy így indulnak haza Karib-tengeri tanulmányútjukról. 

Harlingen kikötőjében várják gyerekeiket a szülők
photo_camera Harlingen kikötőjében várják gyerekeiket a szülők Fotó: CATRINUS VAN DER VEEN/AFP

A 14-17 éves diákok egy több hetes vitorláskurzuson vettek rész Wylde Swan nevű hajójukon, amikor március közepén kiderült, hogy nem tudnak repülővel Kubából visszatérni Európába. Az út szervezői, köztük 12 tapasztalt tengerész és három pedagógus arra jutott, hogy átszelik hajón az Atlanti-óceánt, a hétezer kilométeres utat öt hét alatt tették meg. 

„Meg kellett tanulni alkalmazkodni, mivel nem volt igazán választásunk. Az első gondolatom az volt, hogyan csinálom ezt végig a nálam lévő ruhában, és van-e elég élelmiszer a hajón” - mondta az érkezésük után tartott videós sajtótájékoztatón Anna Maartje, az egyik diák. 

Ünneplés kikötés előtt
photo_camera Ünneplés kikötés előtt Fotó: CATRINUS VAN DER VEEN/AFP

Santa Lucia szigetén töltötték fel készleteiket, ahol ruházatot is be kellett szerezniük az Atlanti-óceán átszeléséhez. Először az Azori-szigeteken kötöttek ki, de hajójukat nem hagyhatták el. 

A járvány feltartóztatását célzó hollandiai korlátozó intézkedések miatt a diákok vasárnap egyenként hagyhatták el a hajót, szüleik a kikötőben vártak, hogy hazavigyék őket. (Reuters via MTI)