Egy New York-i idősotthonban annyian haltak meg a koronavírus miatt, hogy hűtőkocsit kellett rendelni a holttesteknek

A manhattani Isabella Idősotthonban 98-ra emelkedett a koronavírus áldozatainak száma, ami különösen sokkolta a járvány által egyébként is erősen sújtott New Yorkot. Pedig a 705 ágyas intézményben pénteken még csak 13 koronavírusos áldozatot jelentettek. A hatóságok később közölték, hogy meghalt 46 olyan ápolt, akinek pozitív lett a tesztje, és még elhunytak további 52-en, akiknél gyanítható, hogy elkapták a fertőzést. Volt aki az otthonban halt meg, mások a kórházi kezelés közben. Bill de Blasio főpolgármester szörnyűnek nevezte, hogy ennyien haltak meg egy helyen.

Az Isabella Idősotthon New Yorkban.Fotó: Frank Franklin II/AP

Mivel ennyi halottat már a halottasházak sem tudtak befogadni, az holttestek tárolásához egy hűtőkocsit kellett rendelni. Az idősotthon szóvivője, Audrey Waters azt mondta, korlátozottak voltak a lehetőségeik, hogy házon belül teszteljék a lakókat és az alkalmazottakat. Valamint a létszámhiány miatt kezdetben külső ügynökségektől kellett munkaerőt kölcsönözniük, és a védőfelszerelésből sem volt náluk elég. (Guardian)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.