Népszava: még a fideszes polgármesterek sem támogatták a Balatoni Hajózási Zrt. átszervezését

gazdaság
2020 május 06., 18:27

Szerda délután két óráig szavazhatott a Balatoni Hajózási Zrt.-ben tulajdonos 21 önkormányzat a cég reorganizációs, kormányzat által erőltetett tervéről. A Népszava úgy tudja, hogy 

"egyetlen települési részvényes sem támogatta a reorganizációs tervet, viszont akadtak, akik tartózkodtak, így például Nagy Bálint, Keszthely Fidesz-KDNP-s polgármestere."

Igaz, miután tavaly tőkeemelés útján többségi tulajdonba került a magyar állam, az önkormányzatoknak valós beleszólásuk már nincs a cég jövőjébe. A reorganizációs terv lényege:

a járvány gazdasági hatásaira is hivatkozva több kikötőt, hajót, telket, nyereséges hotelt, kempinget értékesítenének, 11 vitorláskikötőt pedig bérbe adna a Bahart.

Úgy, hogy racionális érvek például a 11 kikötő bérbeadása mellett nem szólnak: jelenleg is nyereségesen működnek, a hároméves bérlet után befolyó díj nem több, mint amennyit saját tulajdonban üzemeltetve behoznak. A Népszavának egy Bahart-közeli forrás az ügyletet annyival jellemezte, hogy

„az aranytojást tojó tyúktól nem szokás megválni”.