Brüsszel többé nem támogatja a kivágott karácsonyfákat

2020 május 7., csütörtök 7:43

Nem számíthatnak többé uniós forrásra a karácsonyfának szánt fenyő termesztéséből élő gazdálkodók, Brüsszel ugyanis nemrég úgy döntött, csak a földlabdás, élő fák után vehető igénybe a területalapú hozzájárulás. A Magyar Nemzet azonban nyugalomra int: a több száz érintett hazai termelő nem marad támogatás nélkül, ugyanis a kormány a hazai költségvetésből új konstrukció elindításán dolgozik.

Az Európai Bizottság (EB) kizárta a hagyományos karácsonyfa-termesztést a támogatható ágazatok köréből, így a fenyőültetvények gazdái ettől az évtől kezdve nem vehetnek igénybe uniós hozzájárulást - olvasható a Magyar Államkincstár honlapján. Brüsszel még tavaly döntött így,

az EB állásfoglalása szerint ugyanis nem jogosult területalapú támogatásra a karácsonyfa-termesztésre szolgáló terület, ha a fákat a szokásos módon kivágják, és gyökér nélkül értékesítik.

A döntés számos magyar gazdálkodót érint, itthon ugyanis mintegy háromezer hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa célú fenyőtermesztés. Az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint az ágazat szereplőinek nincs okuk a kétségbeesésre, a tárca ugyanis a kieső uniós támogatás pótlására nemzeti forrásból biztosít hasonló kerettel úgynevezett csekély összegű támogatást. Az új konstrukció kidolgozása még tart, az azonban már most biztosra vehető, hogy az összeget a karácsonyfa-ültetvények mérete, vagyis a hektárszám alapján számítják majd ki.
Az EB döntése abba az irányba terelné az uniós termesztőket, hogy a hagyományos vágott fenyő helyett a földlabdás típusra álljanak át. Ez azonban a piaci szereplők szerint a kereslet szempontjából nem túl megalapozott elvárás. Korábban sokan azért választották ezt a típust, mert hosszabb ideig friss maradt, a nordmannfenyő széles körű elterjedésével azonban ezt az előnyét is elveszítette. A földlabdás karácsonyfa szállítása, tárolása ráadásul számos vesződséggel jár.