Csőd szélén a repesztéses fúrás legendás vállalata

gazdaság
2020 május 11., 17:17

Csődeljárás megindítását fontolgatja önmaga ellen a repesztéses fúrás úttörője, az amerikai Chesapeake Energy. Ez volt az a társaság, amelyik a 2000-es évek elején először kezdett nagy mennyiségben palagáz, majd pedig palaolaj kitermelésébe. A repesztéses technológiával végzett fúrások olyan mezők gázát és olaját tették elérhetővé, amelyek korábban kitermelhetetlennek tűntek. 

A technológia azóta gyorsan elterjedt az USA-ban, és óriási lendületet adott a földgáz- és olajtermelésnek. Az ilyen termelés azonban költségesebb, mint a hagyományos technológiájú, ezért az energiaárak mostani zuhanása óriási károkat okozott az amerikai termelőknek. 

Palaolajmező Kaliforniában 2014. március 24-én.
photo_camera Palaolaj mező Fotó: David McNew/Getty Images/AFP

A Chesapeake ráadásul már a járvány előtt is rossz helyzetben volt. Korábban agresszívan vásárolta fel a mezőket, ettől nagyon eladósodott, és az utóbbi években már csak a mezők eladogatásával tudta törleszteni a hiteleit. 

A mostani árzuhanás végképp betett a cégnek, és ha valami csoda nem történik, akkor a legendás vállalat - ami sokáig a környezetvédők célkeresztjében is volt - hamarosan bezár. Áprilisban már elküldték a dolgozóik 13 százalékát, és a cég 21 csúcsmenedzsere között szétosztottak 25 millió dollárt, hogy mondjanak le minden bónuszukról és prémiumukról, amelyek a szerződéseikben szerepeltek.