Weber szerint egy évre be kellene tiltani az európai cégek kínai felvásárlását

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Kína lesz az EU „legnagyobb versenytársa gazdasági, társadalmi és politikai értelemben”, miközben egy „tekintélyelvű társadalmi modellt” képvisel - mondta Manfred Weber, a legnagyobb európai pártcsalád, a Néppárt frakcióvezetője.

Az EU nem szemlélheti tétlenül, hogy a pekingi vezetés „szisztematikusan kiüresíti a véleményszabadságot” az országban, és fel kell lépnie a koronavírus-járvány miatt legyengült európai társaságok megkaparintására törekvő kínai vállalatokkal szemben. Fel kell ismerni, hogy kínai cégek, esetenként állami pénzekkel megtámogatva egyre erőteljesebben igyekeznek felvásárolni a válság révén alacsonyabb áron megszerezhető vagy nehézségekkel küszködő uniós vállalatokat. 

Ennek a „bevásárló körútnak” véget kell vetni, az európai vállalkozások védelmében legalább egy évre átvételi moratóriumot kell bevezetni

- mondta Manfred Weber, aki szerint addigra a veszélyhelyzetnek remélhetőleg vége lesz. „Meg kell védenünk magunkat” - mondta.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa ezen kívül arról is beszélt a Welt am Sonntagnak, hogy az Európai Számvevőszék, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közvetlen ellenőrzése alá kell vonni a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alapot.

A két CDU-s: az új néppárti frakcióvezető (Weber) és az új bizottsági elnök (Ursula von der Leyen)Fotó: Philipp von Ditfurth/dpa Picture-Alliance via AFP

A számvevőszéknek, a bizottságnak és a parlamentnek hozzá kell férnie a támogatási alapból folyósított összegek tagállami könyveléséhez. Az EU így nem csak a támogatott országok által biztosított adatokra támaszkodhatna. „Ebben az összefüggésben például a cseh miniszterelnökbe, Babisba vetett bizalmam erősen korlátozott” - szúrt oda Weber a rovott múltú kormányfőnek. 

Az Európai Bizottság május végén ismerteti javaslatát a tervek szerint ezermilliárd eurónál (355 ezer milliárd forint) is több támogatást biztosító helyreállítási alapról, amellyel kapcsolatban az EPP frakcióvezetője szerint az a legfontosabb, hogy a jövőbe mutató ügyeket finanszírozzanak. Mint mondta, „nem szabad a friss pénzt régi problémákra fordítani”, és meg kell akadályozni, hogy a járvány miatt keletkezett költségvetési lyukak betömésére vagy a nyugdíjak kifizetésére használják a közösségi forrásokat az olyan tagállamok, mint Olaszország vagy Spanyolország. 

Az EU jövőjét szolgáló ügyekbe kell beruházni, például egy összeurópai újgenerációs (5G) mobil távközlési hálózat kiépítésébe, amely „hatalmas lökést adna a digitális szolgáltatásoknak és sok új munkahelyet teremtene”, és egy olyan utasszállító repülőgép kifejlesztésébe, amelynek üzemeltetése révén igen csekély mértékben, vagy egyáltalán nem is jutna a légkörbe szén-dioxid. A régóta pusztító és az új betegségek elleni „innovatív eljárások” kidolgozását is támogatni kell - mondta Manfred Weber, kiemelve, hogy a betegségek elleni küzdelem „nagyon nagy európai téma lesz a következő években”. (Reuters, MTI)